Szanyi Tibor 5 éves Európai Parlamenti mandátuma során több, mint ezerszer szólalt fel a plenáris üléseken és még ennél is több módosítást nyújtott be írásban különböző jelentésekhez. Részt vett a TAXE és PANA bizottságok munkájában, ahol a pénzmosási és adókijátszási ügyeket vizsgálták. Most arra kértük, 17 évvel az Uniós csatlakozásunk után, hogy elemezze az eddig eltelt időt; Magyarország jelenlegi helyzetét és jövőbeli lehetőségeit az Európai Unióban.

Interjú Szanyi Tiborral, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltjével, Uniós szakpolitikussal.

SZÓCIKK: Emlékszik még, hogyan merült fel az Unióhoz csatlakozás?
Szanyi Tibor: Élénken. A kezdeti lépésekhez elég közel lehettem az akkori agrártárca nemzetközi szervezeti részlegének munkatársaként. Már 1988-ban megindult a mozgás a még Európai Közösségek részéről, elsősorban Lengyelország és Magyarország felé. Aztán egyszer csak minden begyorsult.

SZÓCIKK: Milyen politikai „hangulat” volt az országban akkor?

Az egész ún. rendszerváltás szinte rárobbant az országra. Nagyon nagy várakozások voltak, az emberek csak kapkodták a fejüket. A Németh-kormány fantasztikus elánnal tolta a dolgokat. Aztán jött az első pofon, az Antall-i urambátyám tempóval. Mégis, 1991-ben Magyarország társulási megállapodást kötött az EK-val, illetve 1993-tól már EU-nak nevezett csoporttal, ahová 1994-ben kértük a felvételünket. Minden olyan hihetetlennek, lélegzetelállítónak tűnt.

SZÓCIKK: Kik voltak a főbb ellenzők és kik a pártolók?

Ellenzők nem nagyon voltak, inkább óvatoskodók, bár az adott kérdéstől is függött, hogy ki miként vélekedett. Én például erős fenntartásokkal éltem az eléggé szabályozatlan és antiszociális magyar kapitalizmussal szemben, de a környezetem inkább ‘repülni’ akart. Sokan földbe csapódtak.

SZÓCIKK: Hogyan történtek a politikai párbeszédek?

Erről kevés ismeretem van, ugyanis 1998-ig nemzetközi szakértőként szolgáltam a mihamarabbi csatlakozás ügyét, így a kormányzati eseményekbe nem láttam bele, bár törekedtem minél több szereplőtől minél többet megtudni. Akkor az volt a mondás, hogy ebben a témában a (Horn-) kormány és ellenzéke között maximális konszenzus van. A csipkelődés azért ment, s ne felejtsük, akkoriban Orbán Viktor volt az Országgyűlés Európai Integrációs Bizottságának az elnöke.

SZÓCIKK: Mi alapján születtek a döntések és hogyan számoltak a következményekkel?

Dönteni csak abban lehetett, hogy az EU joganyagát, vagy ahogy szoktam mondani ‘a klub házirendjét’ milyen sebességgel, milyen lépésrendben fogadjuk el. A folyamatot udvariasan jogharmonizációnak nevezték, ám a feladat az volt, hogy az EU teljes jogrendjét maradéktalanul átvegyük.

SZÓCIKK: Volt bármilyen koncepció a későbbi korrupció vagy más, mondjuk „politikai” befolyásolás elkerülésére?

Nem tudok róla. Az EU a mai napig úgy tekint a korrupcióra, hogy annak visszaszorítása a tagországi kormányok dolga, tulajdonképpen akkor is, ha az EU közvetlen pénzügyi érdekeiről van szó. Az európai ügyészség is csak mostanában alakult, amit a magyar kormány úgy kerülget, mint macska a forró kását.

SZÓCIKK: Jó feltételekkel csatlakoztunk az Európai Unióhoz?

Csak egyféle feltételrendszer volt, minimális mozgástérrel. Nagyon élveztem, és büszke vagyok arra a teljesítményre, amit a csatlakozási folyamat véghajrájában Németh Imre agrárminiszter és jómagam, politikai államtitkárként nyújtottunk az agrárfejezet lezárásakor, bár egy dologban legyűrt minket az agrárbárók köre. Ez a területalapú kifizetések világa. Imre az utolsó csepp véréig küzdött az állattenyésztőkért, a kertészekért, a kisgazdálkodókért, s ebben is nagyon vele voltam. Sajnos győzött a nagyurak kapzsisága, s mindent vittek a befolyásos szántóföldi birtokosok. Nem véletlen, hogy amikor Gyurcsány Ferenc megpuccsolta Medgyessy Pétert, egyedül minket kettőnket hajtottak el a hivatalunkból.

SZÓCIKK: Milyen forrásokhoz jutottunk és ezeket mire használtuk?

A pénzeső eleinte csak csepergett, később vált záporrá. Magyar léptékkel azonban nagyon búsásnak tűnt minden. A Gyurcsány-korszakban inkább az infrastruktúra volt a nyertes, Orbánék viszont legfőképp a gazdasági holdudvaruk felpumpálásában jeleskedtek, illetve teszik ezt a mai napig. Ha holnaptól én lennék a miniszterelnök, a legtöbb EU-pénzt az oktatásba, a zöld ügyekbe, a vidékfejlesztésbe és a szociális ágazatokba, különösen az egészségügybe fektetném. A közhiedelemmel ellentétben a támogatott kormányok lényegében arra költik az EU pénzét, amire csak akarják. Egyedül bizonyos jogi korlátok szabnak gátat. Például hiába erőltetnénk az oktatást, a magánalapítványokba szervezett egyetemek csak nagy áttételekkel juthatnának esetleg némi EU-forrásokhoz. Persze, majd emiatt lesz Orbánék hamis jajveszékelése, hogy a „rohadt EU nem ad pénzt a cuki magyar egyetemeknek”.

SZÓCIKK: Milyen beszámolási eljárásokban voltunk érintettek?

Itt tudni kell, hogy az EU ‘architektúrája’ úgy lett megalkotva, hogy abszolút érvényű az intézményesen garantált bizalom a tagországok demokratikusan megválasztott kormányai iránt. Szinte magukat kell ellenőrizzék, s Brüsszel elvileg mindent elhisz. Nevetséges, de hivatalosan azt is elhiszik, amiről nem hivatalosan ordít a csalás és a lopás, már amennyiben a kormány leigazolja, hogy minden rendben van. Igazából csak egyetlen brüsszeli eszköz létezik, az ún. kötelezettségszegési eljárás, amikor a tagországi kormány tételes EU-jogot sért. A brüsszeli adminisztráció ezeket ritka kivétellel lényegében mind megnyeri.

SZÓCIKK: Hogyan büntet az Unió? És mit kell tenni ahhoz, hogy büntessen?

Lényegileg nem büntet, megelégszik a korrekciókkal, illetve csak extrém esetekre vonatkozóan vannak hosszadalmas és soha nem alkalmazott szankciók. Ismétlem: az EU-t a bizalomra építették, s nincs érdemi algoritmus a latorokkal szemben. Sokan ezt bajnak vélik, én inkább erénynek gondolom. Az EU végtelenül türelmes és naív, s nagyon hisz abban, hogy a kisiklások csak időlegesek. Senkinek semmi kedve a másikat megrendszabályozgatni, oda-vissza pofozkodni, vagy netán az egész integrációt büntetőtáborrá alakítani. A Magyarországon ellopott pénzek miatt persze mérgelődnek, de Magyarország szinte a kerekítési hibahatáron belül van, annyira porszem a többiek pénzügyi erejéhez képest. Jellemző, hogy a kormány által gründolt szuper sajtóholding, a KESMA idehaza döntő befolyást jelent, de létrehozása azért nem ütközik az EU jogba, mert az csak egy bizonyos értékhatár fölött foglalkozik a nem kívánatos koncentrációval.

SZÓCIKK: Jelentősen változik kormányváltások során az Unióval való viszony Európában?

Gyakran igen. Sőt, mindig az kérdés, hogy egy-egy új kormány mit akar az európai dimenzióban. Folytatni? Reformálni? Visszalépni?

SZÓCIKK: Nálunk hogyan történt ez, amikor a Fidesz hatalomra került?

A tagországi kormányok együttműködési rendszere már jól hozzászokott, hogy időnként előkerül egy-egy félhülye miniszterelnök, vagy külügyminiszter stb. A keményebb retorikára sem nagyon ugranak, szinte mindent ráhagynak a pattogókra. Emlékezetes, tavaly év végén a sínek között ugráló biciklis és a mozdony esete volt, amikor Orbán a lengyel kollégájával együtt bosszantani akarták Merkelt. A német kancellár pontosan tudta, hogy simán eltakarítja a bajkeverőket, vagy ha nem, hát akkor úgy jártak. Orbán hatalmasakat szónokolt idehaza, de a nagyok egy délután alatt kivezettették a tárgyalóteremből. Semmit nem nyert, csak bohócot csinált magából.

SZÓCIKK: Mik voltak a főbb hibák? Miért keletkeztek?

Sajnos nem Orbán az egyetlen, aki úgymond győzni jár Brüsszelbe. Elvileg Brüsszelben tényleg csak győzni lehet, hiszen mindig van megállapodás. Ennek az a lényege, hogy némely kormányfők merő belpolitikai okokból minden közös sikert a sajátjuknak állítanak be, az esetleges gondokat pedig rákenik az EU-ra. Az EU-t viszont ez nem nagyon izgatja. Nyugodtan el lehet küldeni melegebb éghajlatra. Van egy brüsszeli szólásmondás erre a jelenségre: “Igen, értjük Miniszterelnök úr, menjünk az anyánkba! Nagyszerű. Ez a papír itt a kezünkben viszont egy jogszabály, és maga ezt fogja betartani!”

SZÓCIKK: Miért volt alkalmatlan az a politikai terv, amit a Fidesz erőltetett? Ki volt alkalmatlan a kabinetben és miért?

Alapvetően úgy tűnik, hogy Orbán és Szíjjártó egymást hergelve kéjelegnek azon, hogy következmények nélkül csattogtathatják a fogaikat az EU-ra, a magyar nép pedig ezt beszopja, és úgy kezeli, mintha ez a két briganti az orránál fogva rángatná a behemót EU-t, és ugye hát ez a magyar virtus. Arra azért figyel a rezsim, hogy a lehető legtöbb jogszabályt akkurátusan betartsák, mert a pénznek jönnie kell, és csak egy-két szimbolikus apróságot turbóznak fel a színjáték kedvéért.

SZÓCIKK: Nagyon sokat veszített Magyarország a sikertelen és népszerűtlen Uniós jelenléttel?

Nagyon. Bezzegországból sereghajtók lettünk. Ám itt nem a reputációval és a pénzzel van a legnagyobb baj, hanem azzal, hogy Magyarország elcsökevényesedett, szellemileg és anyagilag egyaránt. Az elmúlt 10 esztendőben gyakorlatilag csak égettük a lehetőségeinket. A jövőnk bűnös eltékozlása a legsúlyosabb vád Orbánékkal szemben.

SZÓCIKK: Miért tartunk ott, hogy az országnak csak a nyugati része és a főváros fejlődik? Mi történik a többi részen a támogatásokkal?

A támogatások java részét ellopják, földrajztól függetlenül. Ezért nem zárkózik fel senki és semmi, hanem egyszerűen minden úgy alakul Magyarországon, ahogy ezer éve. Pannónia és Hunnia.

SZÓCIKK: Mit tud felmutatni ebben a pillanatban Magyarország? Mit kapunk és mit adunk az Uniónak?

Rengeteg pénzt kapunk, ami szinte egyenesen megy a NER-lovagok zsebébe, és sajnos jut pocsékolásra is. Igen kevés hasznosul. Adni viszont semmit nem adunk, legfeljebb az EU levegőjét rontjuk.

SZÓCIKK: Lesz-e olyan elszámolás, amiben biztosan számíthatunk büntetésekre?

Nem hiszem. Mint mondtam, kerekítési tétel se vagyunk. Kábé az van, amikor mi is csak bosszankodunk, de különösebben nem balhézunk azért, mert pár forinttal lehúznak minket a piacon.

SZÓCIKK: Hogyan lehetett volna és lehetne a jövőben jobban csinálni?

Korrektül el kellett volna mondani az embereknek, hogy az EU az nem valami, vagy valaki más, hanem konkrétan ők maguk. Igen, Európa Te vagy! Te választod meg a kormányodat, ami téged majd képvisel az európai intézményekben. Ha hülyékre, vagy disznókra bízod a sorsodat, akkor úgy is fogsz járni. Ha okosakra, tisztességesekre, akkor meg úgy. Orbán is az EU része. Mondjuk így: a férgese.

SZÓCIKK: Mit nyerhetnénk, ha jobban menne Magyarország Uniós képviselete?

Mindent. Például az emberek azt is végre megértenék, hogy az EU-t kormányok alkotják és alakítják. Igen, az EU egy vérbeli kormányközi szervezet. Az van, amit a kormányok összehoznak a népeiknek. A kormány a te képviselőd. Ha a képviselőd a megkérdezésed nélkül intézi a dolgaidat, arra csak ráfázni tudsz, és utálni fogod az egész világot. Ha pedig veled közösen mennek az ügyek, akkor pedig szeretni fogod az EU-t is. Mondom! Európa Te vagy!

SZÓCIKK

A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.