Szanyi Tibor: Márpedig lesz béremelés, hiába acsarkodik az összes liberális senki

Az elmúlt évek, hónapok bizony megtépázták a magyar baloldalt. Egyesek szerint már nincs is, mások szerint sose volt igazándiból, megint mások szerint most kell csak igazán. Megkérdeztünk egy igazán autentikus embert, dr. Szanyi Tibort, hogy hogyan áll ő és a pártja az Igen Szolidaritás a megváltozóban lévő belpolitikai helyzethez.
Eszes Péter: Mit szól ahhoz, hogy mostanában Orbán Viktor munkásozza a munkásokat, és hogy elkezdett nekik érdemi béremelést ajánlani?
Szanyi Tibor: Az elmúlt harmincnégy évben, mikor is a magyar vadkapitalizmus – főleg Orbán Viktor és társai vezényletével – kirabolta, nyomorba döntötte és tönkretette az országunkat, sajnos a mostani kormányfő szájából is legfeljebb sértésként hangzott el a munkás szó, pedig hát szinte mindannyian azok vagyunk. Örömmel hallom, hogy a rendszerváltoztatás után harmincnégy évvel még egy olyan sokat próbált hétpróbás gazember is, mint a jelenlegi miniszterelnök, beengedi a szókészletébe a valóságot.
Az, hogy béremelést ajánl, nem véletlen, hiszen pontosan tudják, ha nem teljesítik azt, amit amúgy a pártom a 2020-as kezdetektől fogva követel, nevezetesen, hogy adjanak az embereknek normális bér a munkájukért, akkor ’26 -ban esetleg meg is bukhatnak.
E.P.: Esetleg?
Sz.T.: Esetleg.
E.P.: De hát a Tisza párt dübörög, csak idő kérdése, hogy behozzák a Fideszt. Napról napra derülnek ki a durvábbnál durvább ügyek, ennek a kormányzatnak vége van, nem?
Sz. T.: Abban vagyok érdekelt, a magyar dolgozókkal együtt, hogy ne egy bármilyen köntösbe öltözött, de valójában neoliberális bagázs legyen a hatalmon, hanem egy rendes baloldali erőkből álló kormány. Ezért dolgozunk. Az, hogy a liberális sajtó által kimókolt személyek, pártok mit csinálnak, őszintén szólva sem engem, sem a dolgozó munkásembereket nem hozza lázba. A Tisza Párt vezetője ugyanis kijelentette, hogy az amúgy köztörvényes bűnözőkkel kormányzó Orbán azon javaslata, miszerint emelni kéne a fizetéseket az nem lehetséges. Pontosabban másutt lehetséges, de itthon elképzelhetetlen, hogy aki dolgozik az tisztességes pénzt is kapjon a munkájáért.
Szóval ilyen tekintetben nekünk teljesen mindegy, hogy Fidesz vagy Tisza, mert az egyik hazudja, hogy bért fog emelni, a másik meg megmondja kerek perec, hogy nem. Innentől kezdve ez nem a mi pályánk.
E.P.: És mi az önök pályája?
Sz. T.: A baloldali politizálás, ami annyit tesz, hogy harcolunk a normális bérekért, a tisztességes nyugdíjért, a jó minőségű és minden dolgozó számára járó állami egészségügy visszaállításáért, a szakszervezetekért, és igen szeretnénk megőrizni a bolygónkat és benne Magyarországot az unokáinknak, mert hogy környezetvédők is vagyunk.
E.P.: Ne haragudjon meg Szanyi Elvtárs, de hogyan harcolnak maguk? Tüntetés nincs, online hirdetés nincs, gyakorlatilag semmi sincs, hogyan akarnak maguk hatalomra kerülni?
Sz. T.: Nem hatalomra akarunk kerülni, hanem a munkásokat akarjuk képviselni. Ha eközben más baloldali erőkkel együtt hatalomra kerülünk akkor persze nem fogunk elugrani feladatok elől. A kérdés első felére az a válaszom, hogy a munkásmozgalom magyarországi 150 évében rengeteg nehéz helyzet volt. Ez a mostani is ilyen. Jelenleg ugyan nem ölnek minket halomra, mint az szokás volt 1945-ig, de tény, hogy megroggyant a társadalmi beágyazódásunk.
Éppen ezért is szervezünk novemberben egy háromnapos nemzetközi konferenciát az európai baloldali pártcsaládunkkal közösen, hogy átbeszéljük a helyzetet sok hazai és külföldi szereplővel, és újult erővel induljunk neki a munkának! A lelkesedésünk töretlen. Pénzünk nincs, hitünk van. Más nem is kell.
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |