Ha egy kormánynak folyamatosan ársapkákat kell bevezetnie, az azt jelenti: a gazdaság nem bírja el a valóságot. A magyar bérek egyszerűen nem kompatibilisek a piaci árakkal.
Mindenki hazudik mindenkinek. És úgy béna az egész film, ahogy kell. Írni is felesleges róla.
A két világháborút lezáró békerendszer úgy-ahogy működött 1989-ig, amikor az úgynevezett keleti blokk a Szovjetunió végzetes meggyengülése miatt szétesett.
Tehát mindegy, mi van, itthon folytatódni fog a turbulencia két szervezet között, akik pont ugyanazt akarják, mint a másik.
Jakab Péter leigazolása csak látványossá tette azt, ami eddig is nyilvánvaló volt. Egy olyan politikus integrálása, akinek a múltja nacionalista, populista, helyenként szélsőjobboldali elemekkel terhelt, nem önmagában botrány. A botrány az, hogy nem jár vele semmiféle ideológiai elszámolás, vita, önkritika vagy határhúzás. Ez azt üzeni: itt nem elvek vannak, hanem felhasználható arcok.
Miközben a nyilvánosság Lázár mondatait rágja, a rendszer zavartalanul működik tovább: kettős beszéd, kettős csatorna. Kifelé kemény retorika, befelé alku. A hatalom nem ideológiai, hanem kliensalapú: nem azt nézi, mit mond, hanem hogy ki mit hoz a választáson.
És miközben a politikai elit egymás között cserélgeti a szerepeket, a Szolidaritás Pártja csendben dolgozik. Aktivistákat képez, szervez, és a Munkáspárttal együtt 85 helyen indít jelölteket április 12-én. Nem hangoskodnak, nem gumicsontoznak – hanem azt mondják ki, amit más nem mer: hogy a munka érték, nem költség; hogy az ország nem gyártelep; és hogy a politika nem személycsere, hanem irányváltás kérdése.
Szóval hajrá, tiltsuk be a reklámokat, és majd az emberek biztos kevesebb dolgot fognak venni — kivéve a húst, mert az maradjon békén! 😄
Csakhogy ehhez el kellett volna engedni az „örök-SZDSZ”-t. Azt a szellemi roncsot, amely három évtizede élősködik minden ellenzéki formáción, és amely minden politikai kérdést azonnal morális inkvizícióvá silányít. Az O1G nem lázadás, hanem ennek a gondolkodásmódnak a végstádiuma. Aki nem csatlakozik, az „fideszes”, „áruló”, „megalkuvó”. Így nem választást lehet nyerni, csak belterjes tapsversenyeket.
A magyar nyugdíjrendszer jelenlegi állapota nem egyszerűen rossz: gyalázatos. Miközben az átlagnyugdíj alig haladja meg a 250 ezer forintot, százezrek élnek ennél jóval kevesebből, folyamatos létbizonytalanságban. Ez nem természeti csapás, nem elkerülhetetlen végzet, hanem politikai döntések sorozatának következménye.
