Szanyi Tibor: Ha így megy tovább, az Európai Unió szétesését kockáztatjuk

Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom ISZOMM Szanyi Tibor
Szanyi Tibor ISZOMM

Mára az összes, még életben lévő ellenzéki párt megtartotta évértékelőjét, mint arról a magyar sajtó nagy felületen be is számolt. Újságunk főszerkesztője felkérte egy ideje szerzői válságban lévő munkatársunkat, hogy ha fizetését fel kívánja venni, akkor hagyjon fel a remete életmóddal, és készítsen interjút Szanyi Tiborral, az Igen Szolidaritás alelnökével. Eszes Péter interjúja.

Eszes Péter: Tibor.! Köszönöm, hogy szakít rám időt, az életem múlik rajta.

Szanyi Tibor: Péter! Magára mindig van időm. És hát, ez a dolgom. Az emberekkel foglalkozom.

E.P.: Arra kérem, kommentálja az elmúlt időszak belpolitikai eseményeit.

Szanyi Tibor: Történt valami fontos?

E.P: Évet értékeltek az ellenzéki pártok. A jelenlegi miniszterelnök folytatja harcát Brüsszellel, és úgy tűnik, közben suttyomban akkumulátor nagyhatalom leszünk, mégha beledöglünk is…

Sz.T.: Na, vegyük szépen sorjában a dolgokat! Először is szögezzük le, hogy mind a kormányon lévő mind pedig az ellenzékben lévő jobboldali-liberális pártok cserben hagyták Magyarország népét. Engem is, önt is. Mindenkit. Teljesen egyértelmű – és erről már komoly oknyomozó cikkek is vannak – hogy a hatalmon lévők összejátszanak az úgynevezett ellenzékkel. Az ellenzék közötti háború sem az emberek érdekeiről szól, hanem csak pozíció harc. Ez botrány.

Alig van pénze az embereknek, dühöng egy háború az ország szomszédságában, a kormány tele van korrupciós ügyekkel, leépül az egészségügy, meg az oktatás, és az ellenzékinek mutatkozó parlamenti pártok az évértékelőikben egymásnak üzengetnek, hogy ki kit fog legyőzni. Komolyan mondom, nem is értem, hogyan mernek kiállni a mikrofonok mögé? Én szégyellem magamat helyettük.

E.P.: Ha jól értem maga dühös?

Sz. T.: Dühös? Az nem fedi a valóságot. Őrjöngök, hogy a szemem láttára megy tönkre az országom, a hazám. A szinte mindenre alkalmatlan kormánypárti és ún. ellenzéki politikus cinikus játszmái következtében.

E.P: Na, jó. Egy picit konkrétabban ha lehetne..!

Sz. T: Rendben. Az úgymond ellenzéki pártokról már beszéltem. A kormány az elmúlt 12 évben átadta az ország még megmaradt tulajdonát magyar, illetve külföldi tőkéseknek. Van pofájuk például államosításnak nevezni – amivel normál esetben egyetértenék – azt, hogy állami pénzen megveszik a Vodafone-t saját maguknak. Ez önmagában olyan bűncselekmény, amiért az egész kormánynak sittre kéne mennie. Aztán!

A kormányfőnk ahelyett, hogy egy erős Európáért küzdene Brüsszelben, a folyamatos akadékoskodásával azt csak szétveri, politikailag mindenképp.

Sajnos, a jelenlegi unió leginkább a bizniszen alapul, és amíg ez így marad, addig bizony Orbánnak van mit keresnie, a szó mindenféle értelmében. Cserébe ez a helyzet már középtávon is az unió szétesésével fenyeget.

E.P: Hoppá! Maga beállt az Európa-szkeptikusok közé?

Sz. T.: Pont fordítva! Aggódom, hogy az elmúlt 4 ezer év egyik legpompásabb kezdeményezése, az egységes és békés Európa netán elbukik. Sajnos sokan dolgoznak azért hogy ez így legyen. Az USA, amelyik itt “felejtette” a hadseregét a második világháború után, mára elképesztő gazdasági befolyásra tett szert. Kína az USA-hoz hasonlóan világuralomra tör. Az oroszokról már nem is beszélek, akikről mára márt tényleg nem lehet tudni, hogy meddig mennek az ukrajnai háborújuk nevében. És persze ne tagadjuk, a jelenlegi biznisz-Európa saját magát hozta nehéz helyzetbe. Nincs egységes külpolitikája, nincs erős hadserege, a törvényhozók csak a GDP adatokat nézik, azt viszont, hogy hogyan élnek az emberek, azt már nem. Elképesztő az a problémahalmaz, amit az EU magával cipel.

E.P: És akkor már nincs is remény? Szét fogunk esni?

Sz. T.: Hiszek benne, hogy nem! Például én azért kampányolok a pártommal, az ISZOMM-al, hogy az Európai Parlamentbe jutva egy erős Európáért küzdjek. Amely nem játékszere a nagyhatalmaknak, hanem rájön, hogy mi, a tágabb értelemben vett Európa vagyunk legnagyobb gazdasági és politikai hatalom a bolygón.

Európát át kell alakítani! Ki kell kergetni a multi-cégeket a törvényhozásból, és fel kell számolni azt a gyakorlatot, hogy a mag-országok kvázi gyarmataiknak gondolják például a kelet-európai államokat, köztük hazánkat is!

Létre kell hozni a közös külpolitikát és a közös ütőképes hadsereget is! Egyszóval egy erős, bátor, Szociális Európa kell ahhoz, hogy 10 év múlva Nyugat-Európa ne az USA, mi pedig ne Oroszország játszótere legyünk!

E.P.: Köszönöm az interjút.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak