Euró, Te Drága!

euró

Nagy érdeklődéssel olvasom jó pár celeb-elemző cikkeit a forint káprázatos gyengüléséről, amelyekben amolyan ‘kapitalistáskodó’ szózsonglőrködéssel magyarázzák el a monetáris politika és a különböző kitettségek szövevényeit, majd megállapítják, hogy hát ez van. Vagyis baj.

Közgazdászként akár élvezetes lehetne számomra ez a rengeteg színes összefüggés, azonban a történet annál sokkal inkább húsbavágó a mindennapok emberei szintjén, mintsem hogy a szakmai gyönyörökben fürdőzzünk.

A jelenség azonban lényegesen egyszerűbb annál, mint ahogy azt egyesek a bonyodalmas fogalmakkal homályosítják.

Először is a forint legnagyobb problémája, hogy kicsi. Márpedig elefántok között nem jó egérnek lenni. Ám a fizetőeszközünk nem csupán a magyar nemzetgazdaság apró mérete okán miniatűr eszköz, hanem úgy is, hogy a magyar számok meglehetősen felfújtak. Úgy, ahogy a mesebeli kígyót szokás mérni, azaz először a fejétől a farkáig, majd a farkától a fejéig, aztán ezt a két adatot ügyesen összeadva.

A magyar GDP ugyanis jelentősen mesterséges adat. A nagy cégek előszeretettel telepítik ide a jövedelmeik egy kicsit sem idevaló részét, majd a számukra adóparadicsomi szabályoknak megfelelően fizetnek némi adót, s aztán állnak is tovább a pénzeszsákaikkal. Ezt ugye az összes elemző tudja, s a sorok között be is árazzák a dagályos véleményükbe, amiből persze a jó szemű spekulánsok levonják a sérülékenységgel kapcsolatos, megfelelő következtetéseket.

Dzsungelnyelven szólva a forint egy tipikus prédaállat. Meglehetősen szaporán jön a világra, s bőséges táplálékul szolgál a ragadozóknak. Néha még játszadozni is jó vele, mint cica az egérrel.

Ebben a játékban nagy partner a Magyar Nemzeti Bank, amely még hirdeti is, hogy mennyire jó ez így, hiszen mi sem szebb, mint fickándozó szabad egérnek lenni. A kormány ugyancsak élvezi az állapotokat, hiszen a devizaárfolyamok változását vaskosan csapolgató (értsd: a lakosságot sanyargató) központi bank legendás nyeresége jól jön a költségvetésnek, hiszen ez a kis extra szinte egy-az-egyben átpasszolható a mészároslőrinceknek, és így tovább.

A forint komikus léte persze nem csak a beavatottak számára nyitott könyv, hanem a pénzügyekben kevésbé elmélyedő lakosság számára is egy érthető világ. Mármint azoknak, akiknek van mozgatható pénzük. Ők nagyon jól tudják, hogy ha jönnek a fellegek, akkor gyorsan venni kell eurót, s amikor mennek a fellegek, akkor esetleg eladni. Most, az ukrán-orosz háború idején is ez történik, vagyis a forint-árfolyam a régiós (kis)valuták romlását messze meghaladó “kilövése” az elképesztően erős lakossági átváltásoknak is köszönhető.

Ám ha már egér, legyen kövér!

Európa hírhedten orosz energiafüggőségben van, s ezen belül Magyarország kitettsége a leginkább lefegyverző. Ez az állapot bizony vaskosan hibás gazdaságpolitikai döntéseken alapszik, ami azonban a legkevésbé sem a tévedések világába tartozik. Az oroszoktól való magyar energiabeszerzés ugyanis még a legjobb indulattal se nevezhető kereskedelemnek, hiszen az árak titkosak, az ügyleteket a kormány köti, s a bonyolítás a Svájcban bejegyzett, NER-tulajdonban lévő MET nevű cégnél kezdődik, amely először leszedi a maga kb. 20 %-osra becsülhető sarcát, aztán persze már valóban normál forgalomba kerül az “anyag”.

Nos, a valutatőzsdei szakemberek ezt is hajszál pontosan tudják, ezáltal amikor felmerül az EU orosz energia-hátterének gyors lebontása, akkor azt azonnal a forint még gyorsabb gyors ledarálásával igazolják vissza, mondván, nem csak a reáliák, de az egész kormányzati gazdasági struktúra szintjén piszok nagy “gáz” van.

A szakértőknek további kellemes szószaporítást kívánok.

– bankski –

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak