Tájkép Húsvét után


A feltámadás a keresztény ember mély hite, hogy nem hiába vagyunk a Földön. A kereszténység azonban csupa olyan dolgot hirdet, amelyek java részét maguk a hívők sem gyakorolják, így például az egyenlőséget, az élet tiszteletét, a szabadságot, vagy az igazságosságot. Magyarázatból van bőven, csak hát az uralkodó kapitalizmus az maga az intézményesített egyenlőtlenség, ami mindent rombol, ami él és mozog ezen a bolygón. Az emberek egymás rabjaiként töltik napjaikat, s szinte nincs senki, aki úgy gondolná, hogy a személyes sorsa az igazsághoz kötődne.

Jól van ez így?

Az, hogy a közéletben ki van a bal-, avagy a jobboldalon, netán középen, az csak egy francia forradalmi, történelmi jelenség, vagyis aki változást akart, azt balra ültették, aki pedig nem, azt meg jobbra.

Napjainkban ugyanez a dilemma él. A változás csak egyféle lehet, azaz abbahagyjuk-e végre a kizsákmányolás minden formáját, avagy elpusztulunk a földi élettel együtt?

A baloldal lényege, hogy igenis mást akar, vagyis rendszerkritikus. A baloldal közösségi társadalmat akar az egyenlőtlenségek fokozása helyett.

Aki a baloldalt mindenféle őrült rezsimekkel akarja azonosítani, azoknak ajánlom figyelmébe azt a pár százmillió embert, akiket az évszázadok során a keresztény hitek és egyházak nevében mészároltak le. Vádaskodás helyett inkább csak utalok arra, hogy napjainkban az ukrán-orosz frontokon bizony keresztény egyházak jóváhagyásával gyilkolnak iparszerűen, avagy világszerte épp az egyházi intézmények tipikus melegágyai a pedofil bűnözésnek.

Idehaza (is) többségünk egyre inkább szenved. Sokan aztán útszéli prófétákban keresik a messiást, a megváltást.

Jól van ez így?

Vessünk hát véget az önbecsapásnak! A döntések a mi kezünkben vannak. Ha csalfa szavazatokban bízunk akkor így, ha ennél többet akarunk, akkor úgy.

A dicső forradalmainkat visszatekintve szoktuk szeretni, ám ugyanezt megtehetjük előre nézvést is.

A Magyar Országgyűlésben kizárólag dúsgazdag pártok ülnek, s mind a kapitalizmust éltetik. Akik közel állnak a bejutáshoz, azok is nagyon sok pénzzel rendelkeznek, s ők is a kapitalizmust éljenzik. Aki mást akar, annak viszont nincs szponzora, mert a magyar dolgozó nem mecénás, a tőkések pedig bolondok lennének egy közösségi társadalomra befizetni.

A polgári pártok a szavazatokat, sőt önmagukat is áruként, politikai termékként szokták meghatározni. Amit manapság választási rendszernek gondolunk, az valójában egy piaci cserebere. A hagyományos reflexeken túlmenően azonban van tétkérdés is. Például akarjuk-e, hogy az Európai Parlamentben az “A Bal” elnevezésű frakciónak végre legyen magyar tagja is? Akarjuk-e, hogy a cégek Európája helyett az emberek Európájára tevődjék át a hangsúly? Mert ha igen, akkor az ISZOMM és a Magyarországi Munkáspárt 2006 közös indulására kell voksolni, ráadásul elegen, hogy a baloldal híveinek a szavazatai ne a papírmalomban végezzék!

És most képzeljük el, mi lenne, ha azt hoznánk létre, amit akarunk, ahelyett, hogy beérjük azzal a kevéssel, amire pénzünk mutatkozik?

Van kiút. A kérdés, hogy akarjuk-e?

Szanyi Tibor,
Elnök, ISZOMM

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak