Az ISZOMM elfogadottsága emelkedett, köszönhetően annak, hogy választási programját Kádár Jánosról nevezte el. Delphoi – szeptember

Delphoi Vote Research közvéleménykutatás

A szocikk.hu és az ISZOMM megbízásából a Delphoi Vote Research kutatóintézet magyarországi fiókja elkészítette a 2021. szeptember eleji felmérését a hazai politikai erőviszonyokról.

Augusztus során az egyik legfontosabb téma az ellenzékinek nevezett előválasztások ügye volt, ami várhatóan szeptemberben és októberben is egyaránt komoly tematizációs erő marad a közéletben.

A miniszterelnök-jelölti versengésben a papírforma a meghatározó, s az egyes jelöltek sikere egyenesen arányos a kormánytól kapott támogatások összegével. Akik eddig nem kaptak pénzt, azok a startvonalra sem fértek fel, tehát a ‘baloldalinak’ becézett mezőnyből simán kiesett az ultraliberális Ecsenyi Áron, valamint a kőkonzervatív Pálinkás József, aki utóbbi egyébként a 700 millió forintos megtakarítását önmagához képest normálisnak tekinti, azaz fideszes korában lophatott volna akár többet is.

Az kormányoldal által egyszerűen csak ‘baloldalinak’ nevezett versenyben startoló liberálkonzervatív Fekete-Győr András, a szélsőjobbos Márki-Zay Péter, a náci Jakab Péter, a biciklista Karácsony Gergely, valamint a privatizációs oligarcha Dobrev Klára egyaránt alulígérni látszik a nacionalista-konzervatív Orbán Viktort a legfontosabb jövedelmi mutatókban, például a minimálbér tárgyában, cserébe viszont az eddigi 32 év hasonló, ökumenikus fogadkozásaival összhangban elszámoltatást és börtönt helyeznek kilátásba a NER lovagjai és lovaginái javára. A baráti előmérkőzések során elhangzó kölcsönös sértegetések egyik legszínvonalasabb esete a zuglói lóábrázolás volt, ami karakteresen mutatja, hogy a 2022-es választásokon minden oldalon főként a lóügyek jönnek majd terítékre, ahogy azt Tüttő Kata tengerparti lovasprodukciója már a nyáron előrevetítette.

Említést érdemel még a kibontakozó népszavazási verseny, amelynek tétje röviden úgy szól, hogy a majdani Fudan egyetemen vajon csak gyermekkorukban nemváltoztatási műtéten átesett jelentkezők tanulhassanak-e, avagy a lehetőség nyitott legyen minden milliárdos-csemete számára? Az eddigi eredmény szerint a népszavazási küzdelemből erkölcsileg mindenki profitált, hiszen a kérdések egyike sem vonatkozik a népet érintő mocskos anyagiakra.

Az ISZOMM elfogadottsága enyhén emelkedett, köszönhetően annak, hogy választási programját Kádár Jánosról nevezte el. Bár a liberális média Kádárt tömeggyilkosnak nevezi, a kibontakozó emlékezési verseny mégis Szent István királyt emeli trónra, hiszen a nép keresztényi mészárlásán túl a családon belüli darabolós technikája mindmáig páratlan.

A fenti folyamatokat az alábbi számok tükrözik (zárójelben az előző hónaphoz képest mért változás):

Fidesz 38 % (0), Jobbik 12 % (-1), DK 11 % (+2), Momentum 6 % (-1), MSZP-P 1 % (0), LMP 1 % (+1), ISZOMM 8 % (0), Kutyapárt 3 % (0), Mi Hazánk 0 % (0), Egyéb párt 1 % (0), Nem tudja 19 % (0)

A biztos pártválasztók és biztos szavazók soraiban:

Fidesz 46 % (0), NER összesen: 46 % (0), Jobbik 14 % (0), DK 13 % (+2), Momentum 8 % (0), MSZP-P 1 % (0), LMP 1 % (0), NÖR összesen: 38 % (0), ISZOMM 10 % (0), Kutyapárt 5 % (-1), Mi Hazánk 1 % (0), Egyéb párt 1 % (0)

Ha csak a NER és a NÖR indulna a választásokon

NER 41 % (+1), NÖR 22 % (0), Nem szavazna: 37 % (-1)

A felmérés takarékossági okokból on-line kérdőív segítségével készült, néhány ezres mintavétellel. A konkrét eredmények kialakításánál alapul szolgáltak még más intézetek kutatásai is, így a hibahatár azonos az eddig bármely kutatótól megszokottakkal. A végeredmény a DVR-re jellemző, azaz reprezentatív.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak