Népszerűtlen a politikai program helyetti összefogadkozás – Delphoi, 2021 júniusa

Delphoi Vote Research Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom ISZOMM közvéleménykutatás

 

A globális piacvezető Delphoi Vote Research (DVR) kutatóintézet júniusban is megmérte a magyar politikai széljárást. A szakemberek az eddigi vizsgálati módszeren – kísérleti jelleggel – egy apró változást hajtottak végre, éspedig az előrejelzéssel megvárták a tárgyidőszak végét, így a mostani kép a május 5 és június 30 között nyert adatokat egyszerre tartalmazza.

A vizsgált időszak egyik legfontosabb fejleménye, hogy Karácsony Gergely főpolgármester is bejelentkezett győztes ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek, s a várt első helyről egy hónap leforgása alatt a második helyre lendült. Ezenközben a Fidesz megalkotta Magyarország első homofób törvényét, amelynek támogatottságára jellemző, hogy a Magyar Országgyűlésben mindössze egyetlen képviselő, Székely Sándor szavazott ellene.

Nem volt tétlen az MSZP sem, és huszáros megoldással két fővel (Molnár Gyula, Szakács László) csökkentette fel (emelte le) jelöltjeinek összlétszámát, a Jobbik pedig a parlamenti homofób szavazás során, illetve Bíró László újrajelölésével ismét hitet tett náci gyökerei mellett. A DK tudomásul vette, hogy Karácsony Gergely 99 %-ban Gyurcsány Ferenc ánuszrózsája, így jelenleg Dobrev Klára mögött 199 %-os támogatottság bontakozott ki az egykori Apró-villában.

A hat, vagy hét ellenzéki konzervatív-liberális párt összefogása politikai program helyett egy összefogadkozással rukkolt elő, amelyben udvariasan eltekintettek a szociálpolitika, a mezőgazdaság és a civil szféra tárgyalásától, viszont egy jóval alacsonyabb minimálbér mellett törtek lándzsát, mint kormány halandzsája szerinti 200.000 forint.

A DVR kutatását megrendelő ISZOMM tartotta a márciusban meghirdetett, havi nettó 250.000 forintos minimálbér-tétjét, amit a június idusán indult Székely Sándor-féle, napi legalább 10.000 lépésből álló vándorútja során immár bő 100.000 emberrel íratott alá.

Ebben a bonyolult mátrixban az egyes pártok támogatottsága a teljes népesség körében a következőként alakult:

A biztos pártválasztók és biztos szavazók soraiban:

Ha csak a NER és a NÖR indulna a választásokon

Lehetséges miniszterelnök jelöltek népszerűsége:

A vizsgálati módszertan a szélrózsa minden irányából nagyon sok ember megkérdezésén alapult, bár az ezer fő felett nyilatkozók véleményét csak véletlenszerű kiválasztással vették figyelembe, ahogy a szélkakas fordult. Az adatfelvétel június 31-én történt. A kiértékelést változatlanul a Knowledge Appropriation Management University szavazatszámláló szoftverével végezték, amelynek hibahatára +/- 0 százalék, tehát elhanyagolható, s eszerint el is lett hanyagolva.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak