Beköszöntő – szocikk.hu
Ez bizony pártlap! Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom, az IgenSzolidaritás és az ISZOMM lapja, minthogy mindhárom név mögött ugyanaz az egy vagyunk: a jóllét pártja.
Ez bizony pártlap! Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom, az IgenSzolidaritás és az ISZOMM lapja, minthogy mindhárom név mögött ugyanaz az egy vagyunk: a jóllét pártja.
A 2021-ben tapasztalt temetési adatok magasabbak, mint az előző év azonos időszaki adatai, ezért is döntött a temető az átmeneti kapacitásbővítés mellett.
A közmunkás bért keresők havi 12,2 ezer forinttal, a minimálbért keresők havi 24,2 ezer forinttal kereshetnek többet jövőre.
2,1 milliárd forint állami támogatással regionális szolgáltatóközpontot hoz létre Vecsésen a Bosch, a fejlesztéssel 225 új munkahely jön létre
Azok a közmunkások, akik áttérnek az elsődleges munkaerőpiacra, és minimálbérrel elhelyezkednek, akár 160 ezer forintos nettós fizetéshez is juthatnak.
A szülőknek a jogszabály alapján lehetőségük van arra, hogy a gyermekeiket otthon tartsák; erről minden családnak önállóan kell döntenie a kockázatok ismeretében
Összevonják a Nemzeti Múzeumot és a Természettudományi Múzeumot, és ha már kultúra, megvizsgálják az Iparművészeti Múzeum integrálásának lehetőségét
A német külügyminisztérium szóvivője határozottan elutasította a nemzetiszocialista vádakat, amiről Gulyás beszélt
A kormány 6 százalékkal emelte a vagyonvédelmi szolgáltatási minimális rezsióradíjat derült ki a friss Magyar Közlönyből. Az emelés 148 forint.
A rendőrség az elutasító határozatban azzal érvelt, hogy a veszélyhelyzet miatt el kellett utasítani a rendezvény megszervezését.