Véghajrába jutottak az Európai Bizottsággal való magyar tárgyalások, amelyek eredményeként vagy lesz brüsszeli pénz, vagy nem.

Attól tartok, Orbánék túlhúzták a húrt. A magyar miniszterelnök eredendően jól lőtte be a mozgásterét, hiszen az EU alapvetően egy kormányközi szervezet, tehát Orbán Viktor biztos tudatában volt annak, amit idehaza gondosan elfedett, hogy t.i. az EU-ban semmi sem történhet a tagországok kormányainak egyetértése nélkül, illetve ami nincs, az azért nincs, mert nincs mögötte egyetértés.

Orbán inkább látszat jellegű szabadságharcba kezdett az Európai Bizottsággal, amely testület egyébként alapvetően a szerződések “őre”, vagyis arra hivatott, hogy amennyiben az EU-n belül a közös szabályok betartását látja veszélyben, akkor szóljon. Kinek is? Hát a tagországok kormányainak.

A magyar kormányfő ki is nevezte az Európai Bizottságot az egyik fő ellenségének, s lekicsinylően csak brüsszeli bürokratáknak nevezi őket. Ezzel még nem lenne túl sok baj, ugyanis ezek a bürokraták nem azért kapják a magas fizetésüket, hogy megsértődjenek, hanem azért, hogy ne hunyjanak szemet semmiféle jogsértés felett.

Orbán azt is jól látta, hogy az EU-s miniszterelnök kollégái között mindig lehet legalább egy, aki ki fog állni mellette. Például a lengyel, vagy az olasz. Azt viszont csúnyán benézte, hogy ezek a kollégák megmosták a saját kezeiket, s adtak egy komoly fegyvert a brüsszeli bürokraták kezébe, amivel egyszerűen elzárhatják a pénzcsapokat azok előtt, akik nem hajlandók a klub szabályait betartani.

Láss csodát, az Európai Bizottság él is ezzel az eszközzel. Az ügyben persze nem az övé a végső szó, hiszen a főnökök, tehát a miniszterelnökök továbbra is mindent meghatároznak, sőt, még ők is alávetik magukat az Európai Bíróság akaratának, azonban Orbánék feladni látszanak a vélt igazukat, mert immár annyira kellene nekik az a fránya brüsszeli pénz.

Ezen a ponton viszont van egy csavar, amit a magyar kormánynak csupán egyetlen tagja vesz észre, nevezetesen Navracsics Tibor, aki volt már az Európai Bizottság tagja, avagy ahogy Orbán nevezi, brüsszeli bürokrata. A pénzért cserébe ugyanis “Brüsszel” az ég világon nem kér semmit. Igen, a bürokraták hideg fejjel ülnek Brüsszelben, s megállapították, hogy a magyar kormány notóriusan tesz a közös szabályokra, majd egy határozott mozdulattal elzárták a pénzcsapot, mondván, hogy ha Orbánéknak kell valami, akkor majd úgyis szólnak.

Nos, szóltak. Pontosabban most már szinte könyörögnek. A lenézett brüsszeli bürokratáknak, akik ráadásul nem kértek semmit, természetesen figyelmesen hallgatják, amit mondanak nekik, de továbbra sem kérnek semmit. Részükről az egyetlen visszajelzés, hogy ha a magyar kormány orvosolja a felvetett problémákat, akkor majd lesz pénz.

Mit tehetne a kormány? Például magabiztosan kinullázza azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik az európai jogszabályok semmibe vételét, illetve csatlakozik azokhoz az intézményekhez, amelyek rendszerszinten gátolják a közös szabályok megsértését.

A magyar kormány azonban nem ezt választotta. Inkább nekiállt farigcsálni, ezermesterkedni, barkácsolni, s ami kijött ebből, azzal elszaladt Brüsszelbe, kérdezvén, vajon ez így jó lenne-e? “Elvileg akár jó is lehet” – szólt a válasz, hozzátéve azonban, hogy “azért nézzük meg, hogy ez a ‘berhelt’ cucc egyáltalán működik-e a valóságban?” Aki már tárgyalt brüsszeli bürokratákkal, az nagyon jól tudja, hogy a pesti szlengben ezt hívják csuklóztatásnak.

Navracsics Tibor mindezt úgy adta el hazafelé, hogy az eddig elővezetett magyar vállalásokon túl az Európai Bizottságnak esetleg még lehetnek további kérései. Az ilyen mondatok azonban vészesen alááshatják a roppant törékeny bizalmat. Brüsszel ugyanis soha nem fog semmit kérni, csupán zárva tartja a pénzcsapot mindaddig, amíg a magyar kormány magától meg nem javul. Kétségtelen, azért valamennyi segítőkészség mégis szorult ezekbe a brüsszeli bürokratákba, s néha empatikusan visszakérdeznek, vajon a magyar kormány meg van-e győződve arról, hogy a vállalt intézkedéseivel a helyes útra tér, avagy úgy gondolja, hogy esetleg még izmoznia kell egy kicsit?

Az ilyen kérdéseket azonban kissé felelőtlen dolog további kéréseknek tolmácsolni. Kétségtelen, van jelzésértéke, amint a másik oldalról nézve annak is, hogy az összes többi tagország felnőtt módjára meg szokta találni a problémák megoldásának kulcsát.

Orbánék a gyerekes vétóikkal és egyéb illetlenségekkel azt kockáztatják, hogy a fő döntnökök, tehát a tagállami miniszterelnökök egyszerűen és elegánsan nem csinálnak semmit, csupán bólintanak az Európai Bizottság által előterjesztett javaslatra. Ami vagy az lesz, hogy továbbra sincs pénz, vagy az, hogy csepegtetnek valamicskét, vagy az, hogy minden rendben van, és dőlhet a csövön a manna.

Sajnos, ez utóbbinak egyelőre semmi előjele nincs.

Szanyi Tibor