Vietnámi munkásokat szinte rabszolgaként dolgoztatnak a Vajdaságban

építkezés körülmények szörnyű állapot Vajdaság

 

Egy kínai cég új gumiabroncsgyárát épít a vajdasági Nagybecskereken, ahol embertelen, iszonyatos körülmények között tartja munkásait – írja az Euronews.

A hírek szerint meleg víz nélküli, fűtetlen barakkokban, matrac nélküli emeletes ágyakon kénytelenek aludni a dolgozók, akik orvosi ellátást sem kapnak, és papucsban mászkálnak a novemberi hidegben. Amikor koronavírus-fertőzés tüneteit mutatták, a főnökeik annyit mondtak csak nekik, hogy maradjanak a barakkban.

A munkások emberi jogaikat megsértik, az útlevelüket és a személyi igazolványukat elvették a kínai főnökeik. Május óta itt vannak már, és eddig még csak egyszer kaptak fizetést – sorolta a gondokat Miso Zivanov. Az egyik munkás azt mondta, hogy a Vietnamban aláírt munkaszerződéséből semmi sem valósult meg, és még az áramhoz sincs hozzáférésük.

Nagyjából 100 társának végül elege lett a helyzetből, és sztrájkba kezdtek, többeket azonban elbocsájtottak emiatt.

Fotó: Euronwes Youtube

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Külföld Vélemény

Atomküszöb

Jelen sorok íróján kívül meglehetősen sok elemző felvetette már, hogy amennyiben az oroszok át tudják törni az ukrán védelmet, akkor a Nyugat szárazföldi erőkkel is

Külföld

Trump 77-e Biden 81-e ellenében

Mindössze 4 év a korkülönbség Trump és Biden között, de az emberi képmutatás, illetve bizonyos sztereotípiák meglovalása nyilván hálás bulvártéma tud lenni. Ha ez az