A zöld verseny

ISZOMM környezetvédelem Szanyi Tibor zöld

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom eredetileg szívesen vett volna részt egy olyan “előválasztási” versenyben, amely politikai víziók, programok alapján zajlott volna, ám a többi párt úgy gondolta, hogy a kérdéseket inkább a szervezeti erő és a reklámra költött pénzek nagysága döntse el.

Így lett, s így vált a hat/hét-párti összefogás egy népfrontos masszává, amelynek a jövőről alkotott nézeteit csak azért nem ismerhetjük, mert tulajdonképpen nincsenek. Némi hiánypótlásként azonban most megjelent egy ún. “zöldminimum”, amely azonban egyelőre a miniszterelnök-jelöltjük és az egyik legkisebb párt közötti egyetértést tartalmazza, tehát bő tere maradt a belső vitáiknak. Igaz, ez a “zöldminimum” annyira általános, hogy bárki magáévá tehetné a legkisebb fáradalom nélkül, sőt, akár évtizedekkel ezelőtt is megszülethetett volna. Alany-állítmány szinten összefoglalva:

  1. komplex módon kezelik a kérdéseket;
  2. igazodnak az EU-hoz;
  3. nagyobb teret adnának a megújuló energiaforrásoknak;
  4. megvédik a vízkincseket;
  5. dolgoznának a levegőminőség javításán;
  6. önálló ‘zöld’ minisztériumot állítanának fel.

Tényleg ennyi. Semmi konkrét vállalás, még annyi sem, amennyi egy nemzetközi konferenciára kiutazó delegáció felszólalás-tervezetére elégséges lenne. Egyedüli érdeme, hogy lesz majd zöldminisztérium, nyilvánvalóan LMP-s főhaljakendekkel kitömve. Ennél még a jelenlegi kormány – amúgy elégtelen – programja is nagyságrendekkel emeltebb szintű.

Ezzel szemben az ISZOMM Igen szocializmus című politikai programja, valamint a Kádár János Terv elnevezésű választási programja az alábbi célkitűzéseket tartalmazza:

  1. a természettudatos életszemlélet társadalmasítása;
  2. klímamentési vészhelyzeti jogrend kialakítása;
  3. a termőföld és a természeti erőforrások fokozatos állami tulajdonba vétele elővételi rendszer alapján;
  4. 5 év alatt legalább 1000 konkrét intézkedés a civilekkel karöltve;
  5. Környezetmentési főbiztos (ombudsman) közvetlen választása.

A “zöldminimum” tehát egy halvány PC-gügyögés, az ISZOMM klímamentési programja viszont keményen belenyúl a jogrendbe és a tulajdonviszonyokba egyaránt, továbbá garanciális elemként megteremti a közvetlenül választott “nép hangját”, aki őrködne a kormány 1000 intézkedését övező társadalmi támogatottságon.

Sajnos, a magyarországi NER-ellenzék egy hatalmas esélyt szalasztott el az előválasztások politikamentesítésével, azokat jószerivel személyes, vagy pártvetélkedőkké alacsonyítva.

Az, hogy mi legyen az országgal, fel sem merült. Hogy mi is a dolgunk a nagyvilágban? Hogy miként kellene a globális multinacionális nagytőke uralmát legalább korlátozni, de inkább felszámolni? Hogy kik lennének egy új Magyarország szövetségesei? Hogy miként lenne érdemes a lehető legnagyobb fokú önellátást megközelíteni legalább néhány területen, úgymint élelmiszer, energia, járványkezelés?

Rengeteg az egyelőre kukában landolt kérdés. Ezenközben a közpénz-hegyekkel kitömött politikai pártok és országgyűlési, önkormányzati frakcióik, továbbá a nagytőkések adomány-zuhataga alatt álló miniszterelnök-jelölt nagy csinnadrattával megszülnek egy “egeret”: dolgozni fognak az ügyön. Mármint a zöld ügyeken.

Hajrá, Kovács néni!

Szanyi Tibor

Fotó: mangalicák fürdenek a Hortobágyi Nemzeti Parkban. Fotó: Jean-François Noblet / Biosphoto / Biosphoto via AFP

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény

Fizetett forradalmak

A történelemkönyvek általában gazdagon leírják, hogy a különböző forradalmi helyzetekben ki kit ölt meg, üldözött el, börtönzött be, váltott le stb, milyen döntések születtek, melyek