13,7 milliárdos osztalékot visz ki a Mercedes
Összességében 11 százalékkal kevesebb munkabért fizetett ki a Mercedes, mint 2019-ben
Összességében 11 százalékkal kevesebb munkabért fizetett ki a Mercedes, mint 2019-ben
Dobrev a saját pártja szavazatait tagadja le, majd azok következményein szomorkodik nagy álszentséggel
A magyar jegybank tart attól, hogy a kormány túlfűti a gazdaságot (amivel inflációt generál), emiatt a magas hiánnyal (vagyis sok költekezéssel) tervezett 2022-es központi költségvetés tervezetét kockázatosnak tartják
Lassan három hete, hogy Dávid Ferenc írása megjelent. Székely múlt héten úgy gondolta, hogy a válaszcikkét közli a Népszava, de nem ez történt.
2010 óta a bérek nominálisan csaknem 100 százalékot, addig a nyugdíjak csupán 33 százalékot nőttek, a szociális juttatások pedig szinte semmit nem emelkedtek.
A közfoglalkoztatási programokban eddig résztvevők száma elérte az 560 ezret.
Követelik, hogy a munkavállalókat éjszakai munkavégzés esetén megillető műszakpótlék mértékét a munkáltató állítsa vissza a korábbi 40 százalékos mértékre!
Soós Adrianna szerint viszont erőszakkal senkit sem lehet visszatartani, a kollégái elmehetnek táppénzre, ami a munkáltatónak is rosszabb, hiszen ebben az esetben nem vehet fel senkit a helyükre.
A belügyi és rendvédelmi dolgozók 70 százaléka fontolgatja, hogy pályát módosít.
Érdemes kipróbálni a receptet, mert szerkesztőségünk szakvéleménye szerint könnyű elkészíteni, cserébe finom.