Huszti Andrea, ISZOMM elnök: Pénzt kell adni az embereknek!
A Kádár-korszakban a dolgozók ki tudtak emelkedni, jól tudtak élni, több lehetőségük volt a normális életre, mint most – mondta el Huszti Andrea az ISZOMM elnöke a Spirit FM-en tegnap.
A Kádár-korszakban a dolgozók ki tudtak emelkedni, jól tudtak élni, több lehetőségük volt a normális életre, mint most – mondta el Huszti Andrea az ISZOMM elnöke a Spirit FM-en tegnap.
10% -kal többen követtek el öngyilkosságot 2020-ban, mint 2019-ben, ez szembemegy az elmúlt évtizedek trendjeivel – írja a 444.hu.
A benzin literje átlagban bruttó 6, míg a gázolaj 2 forinttal kerül többe szerdától, mindkét üzemanyagért legalább 450 forintot kell fizetni
Az állam 13 milliárd forintos támogatást ad egy kínai cég debreceni fóliagyárának
Csaknem 2.000.000 ember él olyan lakásban, amelynek beázik a teteje vagy vizesek a falai – írja a Népszava.
Az elkövetkező évtizedekben több mint 110 település kihalhat, lassan, de biztosan öregszik a somogyi Ecseny is – írja a Népszava.
Simicska Lajos egykori üzlettársának focicsapata is beleillik az NBI-es csapatok sorába, hiszen a koronavírus-járvánnyal megnehezített 2020 -as év, 2015 óta a legjobb eredményeket hozta anyagi téren – írja az mfor.
Az elmúlt napokban ismét a figyelem középpontjába került a minimálbér 2022-es összege – írja a portfolio.
Több dolgozó elmondása szerint is a takarítok a túl vannak dolgoztatva a Facebook londoni székházában – írja a HVG.
Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom Kádár János Terv néven mutatta be 2022-es választási programját a Magyar Szolidaritás Mozgalom által szervezett II. Munkás Büszkeség Napján.