Büntetésből félmeztelenre vetkőztettett kislányokat egy tanár a nyírmeggyesi általános iskolában – még mindig ott tanít

pedofil

Vetkőztetéssel büntetett egy általános iskolai tanár szabolcsban, írja az index. A pedagógus az egyik esetben azért szégyenítette meg a diákokat, mert az aulában szaladgáltak. A szülők a történtekről csak nyáron értesültek, az ügyben feljelentést tettek. A pedagógus azóta is az intézményben tanít.

Az ATV Híradót keresték meg a felháborodott szülők azzal, hogy mi történik egy nyírmeggyesi általános iskolában.

A nyáron derült ki az a büntetési módszer, amit a szülők alig akartak elhinni. A beszámolók szerint, az egyik tanár büntetésből a táblához hívja, majd levetkőzteti a gyerekeket.

Van olyan diák, aki félve a megszégyenítéstől, már másik intézménybe jár. A szülők jelentették az esetet az iskola vezetőségénél, viszont a pedagógus azóta is ott tanít. Az egyik megszégyenített diáknak azért kellett alsónadrágra vetkőznie, mert futkároztak az aulában. A gyerekek a történteket sokáig el sem merték mesélni.

A gyerekek csak azután merték elmesélni a történteket szüleiknek, miután hallották, hogy a felnőttek hasonló esetekről beszélnek egymás között. Az egyik megbüntetett diák anyukájának elmondása szerint kislányán csak a bugyi maradhatott.

Szégyellte magát, hogy le kell vetkőznie és le kellett venni a kis pólóját, és pont akkor nem volt rajta top, mikor ez megtörtént – mesélte az anyuka.

Az anyuka azóta másik iskolába járatja lányát, „mert nem tartottam biztonságosnak azt, hogy a mai napig ugyanúgy tanít, mert abszolút nem jól viselkedett a gyerekekkel” – magyarázta.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak