A SZÉGYEN napja
Ahogy távolodunk április 3-tól, lassan minden médiafelület már kellő mennyiségű elemzésnek adott teret az események értékelése sorában.
Háború – Igazság – Béke
Napjaink véres valósága a címben jelzett fogalmak körül forog. Sokan elmélkednek manapság a háború igazságtalanságairól, vagy a béke igazságairól, avagy fordítva, valójában pedig legfeljebb az egyes kérdések, illetve ezek részletei mentén lehetne arról beszélni, vajon kinek is van igaza, ha egyáltalán, de legfőképp konkrétan miben? Az biztos, hogy olyan igazság nincs, amelynek civil polgárok az áldozatai, elszenvedői. Ám ugyanez megállhat a szankciók esetében is, hiszen Putyin éppúgy fog kaviárt kanalazni a hajókázásai során, amint Kim Dzsogun ugyancsak nagyokat hörpölget kiváló francia konyakjaiból a mitikus lovaglásai után. A kényszer persze nagy úr. Egy regnáló királyt csak a népén keresztül lehet büntetni, bár a kiéheztetés kétségtelenül humánusabbnak tűnhet a nyílt vérengzéshez képest. Jelenleg egy erőfelmérést láthatunk, amely azt puhatolja, vajon Oroszország képes-e olyan csapást mérni például Kijevre, vagy máshová, amely gyorsan és jobb belátásra bírja azokat, akik ellen harcol. A jelek szerint ennek egyre kisebb a valószínűsége, jóllehet az előfeltételezés mégis az, hogy igen, Putyin hadserege borzalmas pusztításokra van kalibrálva. Hogyan fékezzük hát meg az őrjöngő fenevadat, amely lényegében a maga jogosnak vélt terrénumáért tombol? A Nyugat ezúttal az orosz medve kifárasztására játszik, aminek egyik eszköze az odadobott ukrán nép. Pusztán geostratégiailag nézve pár tízezer, vagy akár százezer, sőt, még ennél is rosszabb esetben pár millió ember halála a mai világban sok döntésközpont számára úgymond – borzalmas, de – “bevállalható”. Sajnos rengeteg példát hozhatunk ilyesmire. A hidegháborút övező forró háborúk és ezek hordalékai, avagy a látszólagos mellékszálként jelentkező terrorizmus nyomán indított hadjáratok bizony tízmilliós nagyságrendben pusztították az embereket, tehát a halottak száma legfeljebb a jelenben fáj, utána viszont már csak történelem. Az elszenvedőknek pedig sors. Az Ukrajnában vívott NATO-orosz háború kimenetele ma még bármi lehet, de az már jól látszik, hogy az oroszok tulajdonképpen a belépés pillanatában elvesztették. Amennyiben egy mindent elpusztító világháborút is ideértünk, abban az oroszok ugyanúgy vesztesek, mint bárki más. Minden, ennél enyhébb esetben az oroszok tévedése ott érhető tetten, hogy a Nyugat nagyon is felvette a kesztyűt, márpedig a túlélési matekban bődületes a fejlett világ túlereje. Csak emberi létszámban közel tízszeres. A 144 milliós Oroszország ugyanis közel másfél milliárd fővel áll szemben, amelyből “csak” az USA és az EU része durván 800 millió, amire jön még Törökország, az Egyesült Királyság, Japán, Dél-Korea, Kanada, Ausztrália és még sokan mások, hogy a 44 milliós Ukrajnát ne is említsük, amely kvázi egymaga hihetetlen szívós ellenállást tanúsít az orosz seregekkel szemben. Ám ez csak a létszámbéli túlerő. Ezt a tízszeres emberfölényt még
Nőnap – most másként
Történelmileg nézve a fent hivatkozott beszédet tekintjük a Nemzetközi Nőnap politikai előzményének.
Békét! Most!
Ha van (lenne) miről tárgyalni, az egyszersmind azt is jelenti, hogy mindkét félnek vannak méltányolandó szempontjai. Ám ezeket tényleg meg kell tárgyalni, és az ég világon semmi nem lehet indok lakóházak lerombolására, ipari és infrastrukturális létesítmények szétverésére, atomerőművek rakétázására, de különösképpen emberek, köztük gyermekek legyilkolására. Az orosz elnök és környezete sajnos rettenetesen elszámította magát. Először is elhitték a saját haderejük elsöprő potenciálját. Kétségtelen, a levegőben óriási katonai teljesítményekre képesek, hiszen repülőgépeik, rakétáik, bombáik valóban roppant nagy pusztításra alkalmasak. A földi hadseregük azonban tele van hiányosságokkal. Korszerűtlen, könnyen meghibásodó járművek, tankok és egyebek, de különösképpen a folyamatos ellátásra képtelen katonai logisztika mutatja a gondjaikat. Belevágtak egy villámháborúnak gondolt kalandba, s arra számítottak, hogy majd a kijevi szállodákban lesz számukra meleg víz, s az üzletekben ennivaló. Ehhez képest a lerobbant eszközeikkel kilométer-hosszan ott állnak a latyakos vidéki utakon, se WC, se meleg étel, se tisztálkodási lehetőség nincs, s még a katonáik napi étkezését sem képesek rendesen biztosítani. Lőni persze tudnak…. Másodszor pedig alábecsülték az ukrán hadsereg és a népi ellenállás erejét. Azt gondolták, hogy virágszirmokon fognak masírozni a Kárpátokig, s az ukrajnai oroszok, ukránok (és magyarok?) egyaránt éljenezni fogják a bevonulásukat. Hatalmas pofonként élhették meg, hogy a zömmel oroszajkúak lakta keleti területeken, így például Harkivban rögtön védelmi golyózápor fogadta a sétagaloppban hitegetett orosz katonákat. Márpedig az ukrán hadsereget az elmúlt években elég tetemesen felszerelték nyugati és török fegyverekkel, köztük igen hatékony páncéltörő eszközökkel. A háború kezdetekor a katonai szakértők között világszerte szinte kikezdhetetlen konszenzus volt az oroszok várhatóan gyors hadi sikereit tekintve, s ehhez képest – íme – előttünk a csoda, ugyanis másfél hét alatt az ikonikus ukrán nagyvárosok egyikét sem sikerült elfoglalniuk. Pedig látszólag tényleg megtehetnék. Ám amíg a felek távolról lövik egymást ágyúkkal, rakétákkal, addig fenn lehet tartani egyféle katonai fegyelmet, azonban egy városba bevonulva, közelharcokba bonyolódva már elég kevesen hisznek a biztos túlélésben, kiváltképp, hogy egy elfoglalt települést meg is kell tisztítani a partizánoktól, magányos lövészektől és egyéb csapdáktól. Ez viszont csak emberi erővel lehetséges, márpedig az orosz katonák elszántsága nagyságrendekkel alulmarad a védőkéhez képest. A jelek szerint az oroszok ezt a háborút erkölcsileg már elvesztették, s nem látszik semmi esély arra, hogy a moralitás terén bármit megnyerjenek. Az oroszok ugyanakkor minden egyes háborús órával a saját sorsukon rontanak. Ukrajna lakossága Oroszország népességének bő egynegyede. Elképzelni is nehéz, hogy Oroszország mihez kezdhetne egy maga alá gyúrt hatalmas, és esetleges legyőzöttségében is veszedelmesen ellenséges embertömeggel, a működőképesség helyreállításának növekvő költségeiről
Szanyi Tibor: A választókerületek felében támogatják a gigászi magánvagyonok elleni küzdelmünket
Erőt kell vennem magamon, hogy bármit is írjak a hazai belpolitikáról, hiszen valamennyiünk szinte minden idegszála az ukrajnai borzalmakra összpontosít, ezen belül is a hozzánk menekülő tízezrek sorsára. Igen, minden menedéket kereső ember, leginkább család valahol álomra kell hajtsa a fejét. Fűtésre, élelemre, tisztálkodásra van szükségük. Őrületes kihívás úgy, hogy minden órában újabb és újabb ezrek érkeznek. Ilyen helyzetre nem lehet felkészülni, amint maguk a menekülők is csak magukhoz kapták a legszükségesebbeket, s egyik óráról a másikra indultak el a bizonytalanságba. A kormány remélhetőleg teszi a dolgát, és ez most nem politika, hanem humanitárius megfelelés kérdése. Ebből a hivatásos ellenzék is kivehetné a részét, bár úgy tűnik, számukra most fontosabb az orosz kémbanknak nevezett intézmény épülete előtti tüntetés szervezése. Ezenközben a hazai választási kampány szinte egyetlen érdemi eseménye egy újabb polip előbukkanása a budapesti parkolási rendszer szöveteiben. Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom és a Magyar Munkáspárt által tető alá hozott Baloldali Szövetség a választókerületek felében gyűjtötte össze sikeresen az induláshoz szükséges mennyiségű ajánlást. Ez sajnos alulmarad az országos lista állításához kellő kétharmados léptékhez képest, ám szép eredménynek tekintjük az erőforrások versenyében. A Baloldali Szövetség ugyanis az egyetlen politikai csoport ebben a versenyben, amely sem busás állami támogatásokkal, sem milliárdos szponzorokkal nem rendelkezik. Ez utóbbiak hiánya cseppet sem fáj, hiszen miért is támogatna akár csak egyetlen oligarcha is olyan pártokat, amelyek pont a gigászi magánvagyonok létrejötte ellen küzdenek? Bármelyik másik országos párt átlagosan 10 millió forintot fordított egy-egy választókerületben a jelöltállítás reklámjára és folyamatára. Mi ennek az összegnek egyetlen százalékát sem, tehát kimondhatjuk, hogy százszor olyan hatékonyak vagyunk, mint bárki más, hiszen még ahol levertük a lécet, ott sem nullát ugrottunk. Nos, ennyire voltunk képesek pusztán lelkesedésből és elhivatottságból. Jelöltjeink folytatják a küzdelmet, mert ahol lehet ránk szavazni, ott a legtöbb baloldali szavazatot kívánjuk megszerezni. Illúzióink nincsenek, hiszen a választópolgárok nagy többségét belehajszolták az Orbán vs. nem-Orbán örökrangadó sokadik eldöntésébe, ami gyakorlatilag az elmúlt negyedszázad “legfontosabb” egyedi politikai tételévé nőtte ki magát. Mi a féktelen kapitalizmus pusztításához képest a szociális válság felszámolását célozzuk. Rajtunk kívül az összes többi párt ugyanazt a fékevesztett oligarcha-kapitalizmust kívánja folytatni, legfeljebb árnyalatnyi különbségekkel. A kormány képtelen megbirkózni a jövedelmeket elemésztő inflációval, az ellenzék pedig legfeljebb a korrupció visszaszorítását ígérgeti, bár épp ezen a ponton üt rajtuk lyukat a fővárosi parkolási rendszer elmúlt évtizedéből visszaköszönő kenőpénzes gyanú. A baloldalon viszont roppant hálásak vagyunk azoknak a tízezreknek, akik támogató aláírásukkal tisztelték meg jelöltjeinket. Reméljük, többen és nem kevesebben
Volt – nincs….. az EP-nek magyar alelnöke
Tanulság: nácikkal ne bratyizzunk, mert csak a süllyesztőbe rángatnak bárkit, aki velük áll egybe! Ezt a közelgő hazai választások kapcsán is illő dolog lenne átgondolni.
In memoriam Kóbor János
Úgymond idegenből négy kedvenc férfi énekesem van. Mick Jagger, Rod Stewart, Robert Plant és Freddie Mercury.
Három tenor – Puzsér nincs még kivénhedve
Ha jól látom, akkor Puzsér úr emzépéistaként, Tóta W. úr pedig gyurcsányistaként aprítja a másikat, de mindketten azzal vádolják egymást, hogy NER-bérencek.
Legyen kötelező a koronavírus elleni védőoltás!
A ‘kötelező’ annyit tesz, hogy ha valaki nem oltatja be magát, annak legyenek következményei!
A zöld verseny
A “zöldminimum” annyira általános, hogy bárki magáévá tehetné a legkisebb fáradalom nélkül, sőt, akár évtizedekkel ezelőtt is megszülethetett volna.
