Komoly, de valamelyest elkoptatott ez a szó, fogalom. Eleink sokat használták már morálisan, politikailag, jogilag, s a ma embere is viszonylag könnyen osztogat ilyen címkéket. Nem ritkán öldöklésbe is fordult a hazaárulással való hadonászás, és a jövőt illetően sem lehetünk teljesen nyugodtak. Kiváltképp, ha a művelet a szó legszorosabb értelmében tárul elénk. Ez most Rákosdubaj.

Főleg azért nem, mivel nem ezekkel a mesterségesen felfújt problémákkal, hanem a jóllétünkkel, azaz a béreinkkel, az egészségünkkel, az oktatásunkkal, a lakhatásunkkal akarunk foglalkozni.

Aki viszont kormányváltást, sőt, rendszerváltást akar, az csak a barikádokon fogja tudni ezt kivívni. Orbán Balázs ezért (is) hűtötte a hazai közvéleményt így október 23-a előtt, nehogy valakinek eszébe jusson a békés megadás helyett bármiféle ellenállást, netán forradalmat vizionálni.

Ne felejtsük el, hogy a teljesen elektromos autózás egy kínai stratégiai kényszerből született. Ez a hatalmas ország ugyanis egyre kevésbé, sőt a jövőben egyáltalán nem lesz képes a gyorsan növekvő gépjárműállományát benzinnel kiszolgálni, minthogy ezt csak importból teheti meg, amit csak kockázatos forrásokból és útvonalakon tud beszerezni.

Az álláspontom röviden annyi volt, hogy ha ő maga kopogtat, akkor engedjük be, de ne invitáljuk, hiszen nem kötelező. A különbség nyilvánvaló. Ha ő akar mondani valamit, vagy mi akarunk kérdezni, az két külön műfaj.

Baloldali politikusként vérzik a szívem, hogy egyik alapértékünk, az igazságosság miként tűnik el az életünkből. Az igazságosság ugyanis az igazság gyakorlása, ami nyilván lehetetlen akkor, ha maga az igazság válik érdektelenné a valótlanságokon alapuló hitekhez képest.