A hétvégén lezajlottak az orosz választások, amelyeknek túl nagy tétje nem volt. Ennek ellenére Putyin pártja leheletnyit süllyedt, de az elnök valószínűleg megőrizte kétharmados hatalmát.

Ennyit a szikár tényekről. A tények mellett azonban fontosak a körülmények, amelyek bár szintén tényekre támaszkodnak, ám ez utóbbiak megítélése már inkább vérmérséklet, vagy irányultság kérdése.

Természetesen adott a nyugati narratíva, amely hagyományosan kétkedve fogadja az orosz, és általában a keleti választások tisztaságát. Joggal. Esetünkben a fenti eredmény egyik meghatározó tényezője, hogy az ellenzéki, pontosabban a radikális ellenzéki hangokat, politikusokat egy hosszabb folyamat során diszkvalifikálták a részvételtől. Nem is akárhogy! Börtönnel, törvénnyel, tiltásokkal, megfélemlítésekkel.

Az orosz választások megfigyelői közé nem hívták meg az ebben elismerten profi EBESZ-t (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet), cserébe kínai és ex-szovjet déli köztársaságok delegáltjait annál inkább, ami azért nem feltétlenül a demokrácia iránti elsöprő vágyra támaszkodik. És itt jön az első tabudöntés: az EBESZ-t az USA választásaihoz sem engedik közel.

Az orosz választási rendszer amolyan poroszosan vegyes, azaz listák és egyéni jelöltek egyaránt versenyeznek. Ilyen rendszer a magyar is. Ezzel szemben az angolszász parlamenti logika a “győztes mindent visz” elvére épül, ami azért lássuk be, eléggé távol áll az arányos megközelítéstől. Nos, ez a második tabu, amennyiben bárki is az amerikai, vagy az angol választásokat hinné valamiféle demokratikus etalonnak.

A harmadik terület a panaszok világa. Az egyébként Oroszországban betiltott Golosz (Hang) civil jogvédő szervezet durván 4000 választási visszaélésről adott hírt, amelyek tartalmáról azonban kevés ismeretünk van, tehát nem igazán tehető mérlegre, hogy ezek súlyos disznóságok, avagy csip-csup összecsapásokat fednek le. Nos, dőljön a tabu: tradicionális demokráciákban is léteznek hasonló számok, hogy a washingtoni Capitolium közelmúlt ostromát ne is említsük!

A leggyakoribb orosz panaszok szerint sokan a munkaadójuk által megszabott szavazási ukáznak tettek eleget. Ez már ismerősebben cseng a magyar fülnek, hiszen idehaza is gyakorta hallani ilyen beszámolókat. Ezek a mondások sajnos kideríthetetlen háttérre támaszkodnak, és hát elég sok vélekedés is tartozik hozzájuk, leginkább annak okán, hogy szinte soha nem az érintettek, hanem leginkább amolyan jól értesültek nyilatkoznak ilyenekről.

Az ilyen választásokat szokták a “free but not fair”, azaz szabad, de nem tisztességes kategóriába sorolni. Szabad, hiszen vannak jelöltek, lehet kampányolni, titkos a szavazat és hát a részvétel önkéntes. (Oroszországban ez utóbbi most durván 50 % körülinek volt mérhető.) A nem tisztességes választás pedig az, amikor a hatalom jelentősen korlátozza a versenyt.

Hasonlót már Magyarországról is megállapítottak, konkrétan az EBESZ 2014-ben, bár nem ennyire élesen, csupán a megfigyelők úgy összegezték a tapasztalataikat, hogy a kormányoldal aránytalan előnyöket teremtett magának sok-sok apró intézkedés eredőjeként. Érdekes módon az akkori ellenzék ezt elengedte a füle mellett, mintegy belenyugodva a vereségbe. Igaz, 2018-ban azt sem kifogásolták, hogy az EBESZ távol maradt a magyar választások megfigyelésétől.

2022-ben sem várható a tisztességi faktor növekedése. A tavalyi szerencsi időközi választások is jól mutatták a hangulatot, minthogy a kormányoldal gátlástalanul áthágott szinte minden szabályt, kiváltképp a kormánynak alárendelt csoportok kampányba való bevonását értve ez alatt, amire már csak rájátszott az igazságszolgáltatás azzal, hogy állásfoglalása szerint a facebookos stb. felületeken való fizetett szereplés nem minősül reklámnak, tehát nem tartozik a választási pénzköltési szabályok alá.

Ez sajnos nyomot hagyott a jelenleg folyó ellenzéki előválasztáson is, hiszen a tehetősebb versenyzők százmillió forintos nagyságrendben szponzorálták saját magukat, nem kevés közpénzt is mozgósítva a törekvéseik mögé. Az előzetes esélylatolgatások, közvéleménykutatások is azt igazolják, hogy az áll jobban, aki több pénzt tudott a projektjére beáldozni.

Mindebből az világlik ki, hogy a 2022-es választások is nagyrészt pénzvezérelt eredményeket fognak hozni, s ez picit sem az ellenzéknek kedvez. A kormányoldalon számolatlanul tornyosulnak az erőforrások, s ilyen értelemben tisztességes politikai versenyről szinte szó sem lehet.

Pénzhegyekkel szemben csak innovációval lehet felvenni a harcot, ahogy ezt Dávid esete is mutatta Góliáttal. Az előválasztás egy meglehetősen hatékony eszköz, de messze nem innováció, kiváltképp ahogy ezt eddig bonyolították az érintett pártok. A mondanivaló környékén inkább lenne érdemes kereskedni, ám ebben a kategóriában mindössze egyetlen aranyágacska igyekszik utat törni. Az ISZOMM-nak becézett alakulat már-már a kemény balos populizmus hangján mutatkozik, azonban a Fidesz jól érzékeli a szociális terepen mutatkozó veszélyt. Ennek igyekszik elébe menni a tavaszra ígért fergeteges pénzzápor belengetésével, jóllehet a kormány mindig többet szokott kommunikálni a valós szándékaihoz képest.

Innováció azonban az is lehetne, hogy az ország népe, illetve annak egy jó része túllép az idestova 18 éve játszott Orbán vagy Gyurcsány fedőnevű örökrangadón, s megteremt egy olyan erőt, amely a mérleg nyelve módjára képes a magyar fejlődés irányát eldönteni.

– bankski –