Szóval az van, hogy múlt pénteken elmentem a Tankcsapda, általam sokra tartott punk-rock zenekar koncertjére, és meglepődve látam, hogy a közönség majdnem színjózan. Tele vagyunk családokkal, ahol pocakos, átlagos apukák, átlagembernek öltözve, frankónk a karjukban tartva védelmezik tizenéves lánygyermekeiket a rájuk vadászó hímektől, miközben a színpadon álló Terecskei Rita énekes (vagy a Lukács Laci?) arról énekel, hogy Gyűrd össze a lepedőt velem. No és azt is, hogy menj le és vedd a szádba, meg beleűrítem a táram (már az elsődleges nemi jellegének a tárát) és hasonló hímsoviniszta mondatokat énekelt, amikre amúgy az egész fiatalságomat átpogóztam, szóval nem jönnék elő a pc meg metoo-s dologgal, csak jelzem, hogy fura élményanyag volt ez már a legelső pillanatban is.

Szóval a totál lakossági közönség, jórészt egymástól is félve álldogált a színpad előtt mintegy másfél órát, néha volt taps, páran énekeltek, de néha én is énekelek a fürdőszobában, szóval ez nem ér.

De miért is írom én ezt le? Mi a bajom? Mit akarok a már jóval az ötven felett járó Terecskei akarom mondani Lukács Lászlótól? Nagyjából semmit.

Pontosan azt csinálom amit Lukácsék (vagy a Terecskei) a színpadon. Írok egy cikket, mert kell. Leadom a szerkesztőnek, mert kell. Teszek bele olyan mondatokat, melyből rám ismernek az olvasók és csettintetenek egyet, hogy ez az Eszes hogy megírta megint, aztán kész. Lehet a kasszához fáradni.

A probléma ott van, hogy míg én újságíró vagyok, addig a Csapda állítólag egy rockzenekar. Művészek, akik hatást váltanak ki, azzal amit csinálnak. Nah. Ez péntek este nem látszódott. Letolták a számokat. A gitáros, akit tényleg a Zanzibár zenekarból igazolt a Csapda, minden egyes számban szólózott. Ezzel tökéletesen szétverte az amúgy is liraian lassúra és puhára vett számok még meglévő lendületét is. Lukács kolléga folyamatosan dícsérte az alvó közönséget, hogy milyen tuti frankó közönségük is van nekik. A dobos meg dobolt. Állítólag ő irányítja a Tankcsapda üzleti részét. Valószínűleg azért mert az a neve, hogy Fejes.

Az egész koncert egy vérszegény, ötlettelen dolog volt. Megalázó Lukács Lászlóra nézve, aki az ország egyik legjobb szövegírója és nem mellesleg kurva jó frontember, biztos vagyok benne, hogy jó ember is. És megalázó volt a közönségnek is.

Ezért a következő mondataimat neki címzem, hátha elolvassa.

Kedves László! Nem ismerjük egymást. Én már nagyon sok dolgot kaptam tőled, és ezt nagyon köszönöm szépen. Azt szeretném neked mondani, hogy pontosan értem, hogy ennyi idősen már nem tudod/akarod úgy és azt énekelni, mondani amit húsz-harminc évesen énekeltél vagy csináltál a színpadon, mert egyszerűen megváltoztál. Cserébe meg akarsz élni, sőt dolgozni is akarsz, meg hát van egy életed is, ami abból jött, amit eddig csináltál. Azt is értem, hogy a kollégáid nem azok, akik harminc évvel ezelött voltak veled. Már nem vagytok folyamatosan részegek, van lakás, kocsi, rengeteg pénz, kapcsolat, stb, stb.

Azt szeretném tőled kérni, hogy hagyd abba koncertezést a Tankcsapda nevű zenekarral. Szerintem te enélkül is meglennél már. Mi meg emlékezhetnénk arra, hogy kurva jó Csapda koncertekre jártunk, ahol berúgtunk, csajoztunk, pasiztunk, együtt voltunk, együtt pogóztunk és énekeltünk. Nem kéne szembesülnünk azzal, hogy az egész csak egy nagy kamu volt.

Én szeretném hinni, hogy nem kamu volt.

Szóval mégegyszer nagyon nagy tisztelettel arra kérlek, hogy hagyd abba a koncertezést, ne rombold le azt, amit felépítettél itt belül a fejünkben az elmúlt évtizedekben.

Persze, ha Terecskei Rita valahogy tényleg átvette az irányítást a tested és az agyad felett és segítség kell, akkor sztornó minden.

A legközelebbi koncerten csak állj ki és mond a közönségnek, hogy szeretlek titeket és kezdjetek el tapsolni miközben egy lirai számot énekelsz. Tudni fogjuk, hogy mit kell tennünk…