Nagy Márton, az Orbán-kormány közgazdasági összefüggésekkel hősiesen hadakozó üdvöskéje a minap meghirdette a repülőrajtnak nevezett gazdasági offenzíváját, ami 2024-ben az addigra már letörni várt infláció hűlt helyén fog kibontakozni.

Most tekintsünk el attól, hogy ha valaki ilyen csettintés szerűen képes kezelni az inflációt, akkor vajon hogyan sikerült feltornásznia a magyar pénzromlást az európai feketelista tetejére, kiváltképp a katasztrofális élelmiszerdrágulás fényében? Ugye, arról az országról beszélünk, amelyik évszázadok óta mezőgazdasági nagyhatalomnak mutatja magát.

Összpontosítsunk inkább arra, hogy nagyívű programokat akkor érdemes indítani, ha azok háttere rendesen meg van alapozva. Mert ha nincs, akkor azt gyaníthatjuk, hogy az adott kormány a problémák megoldása elől a vágyaiba menekül, amint azt tette például a Szálasi-kormány, amelynek első ülésén egy gigantikus, sok éves gazdaságfejlesztési programot fogadott el, kiváltképp a nemzetvezető fantáziájában megszületett “magyar őstermelés” bázisán, miközben a szovjet Vörös Hadsereg éppen szélsebesen rohamozott a magyar határ irányába.

Pusztán gazdaságpolitikai dimenzióban nézve hasonlóképpen cselekedett a második Gyurcsány-kormány is, azzal a különbséggel, hogy nem csupán egyetlen sokpontos (pl. kormány-) programban gondolkodott, hanem a délelőttönként meghirdetett tézisek dupláját prezentálta délutánonként, mintha az előzőket már délben teljesítették volna. Közben persze dühöngött a gazdasági és pénzügyi világválság, hogy a belső cirkuszokat ne is említsük!

A 2010-ben belépő kétharmados Orbán-kormány annyival szerencsésebb volt, hogy eredendően a Bajnai-féle megszorítások folytán többé-kevésbé konszolidált gazdasági helyzetből indulhatott, ami egész Európában is a kilábalás időszaka volt. Konjunktúra, alacsony nyersanyagárak, szinte alig létező kamatok és két kézzel szórt európai felzárkózási pénzek fémjelezték a helyzetet. Azért így is sikerült egy keményebb válságot előállítani a forint árfolyamának megbillentésével, ami aztán a devizahitel-tébolyba torkollott. A hadigondolkodásra épülő orbáni politikák ekkor szökkentek igazán szárba, hiszen a művi úton előállított ellenségek látszólagos leküzdésénél nem ismernek szebb csatákat.

A problémákat ugyan nem oldották meg, de mindenki számára világosabb lehetett, hogy pontosan hogyan és mikor döglik bele a devizahitelekbe, amint ezt sajnos 5000 érintett honfitársunk öngyilkossága mutatja. Ehhez képest kapóra jött az évtized derekán a migrációs válság, amit úgy sikerült legyőzni, hogy Németország felvállalta a terhek oroszlánrészét, s Magyarország csupán kézzel-lábbal kapálózva, illetve egy falnak, vagy kerítésnek elnevezett szögesdrótspirált kihúzva a magyar-szerb határon, végül is az utolsó szálig minden bekívánkozót átengedett és a mai napi is átenged Nyugatra. Kis színjáték kérdése az egész.

A Covid-válságba viszont már belecsorbult Orbánék bicskája, mert úgy sikerült válságkezelési világbajnoknak kikiáltani magukat, hogy Magyarország az ezer főre jutó halottak számában világrekordokat döngetett, s az ország kasszáját is rendesen megcsapolták a többnyire működképtelen, ezáltal halál felesleges lélegeztető gépekkel és egyebekkel.

A Covid-leállások után visszapattanó konjunktúra aztán az egekbe emelte az energiaárakat, amit csak súlyosbított az oroszok megbolondulása, pontosabban a gázcsapok el-elzárogatása. Az EU szerencsére hamar ébredt, s azonnal az alternatívák keresésébe (és találásába) fogott, így az ukrajnai háború kitörésekor már a Putyinnal szembeni szankciókat is bevállalta. Viccesnek hathat, de Orbánék ezt a helyzetet is ügyesen hiszterizálták, s a Magyarországot gyakorlatilag nem érintő olajszankciókkal magyarázzák az ország minden baját, miközben gázra vonatkozó büntetőintézkedések nincsenek is. A szankciók többi része sem releváns a magyar gazdaság számára, hiszen sem a technológiai területeken nem voltak magyar szállítások, sem a pénzügyek dolgában nem volt részünk, továbbá az orosz oligarchák nem nálunk vettek jachtokat, vagy kastélyokat. Ami esetleg gondolatban fájhatott volna nekünk, az legrosszabb esetben is az élelmiszerexport lehetett volna, csak hát Oroszország 2014 óta nem vesz az EU-tól élelmiszert. Mindemellett például az OTP, a MOL, a Richter nem is vonult ki az orosz piacról.

Akkor hát mi a baj? A baj az, hogy Magyarországon olyan erőre fogták a kizsákmányolás préseit, és a kormány holdudvara olyan szinten lopja a közpénzeket, hogy abba a lakosság szép lassan belegebed. Ezért nem jut forrás az oktatásra, az egészségügyre és más szociális területekre. A feszültségek feloldására pedig jöhetnek az újabb és újabb világmegváltó tervek, mint például a tövig veszteséges Vodafone aranyáron való megvásárlása, a lényegében magyar hozzáadott érték nélküli összeszerelő üzemek és energiazabáló akkumulátorgyárak idetelepítése, de legfőképp a majdani repülőstartoknak elnevezett fejre állások belengetése.

Készüljünk hát a nagy és még nagyobb tervek bejelentésére, egészen az utolsó filléreink kútba dobásáig.

bankski –