Az MSZP megroppanása tulajdonképpen 2002-ben kezdődött, amikor nem volt képes saját erejéből miniszterelnök-jelöltet állítani. A külsősnek tekinthető Medgyessy Péter bár megnyerte a választást, kellő hátország hiányában áldozatul esett a liberális hadak szárnyán érkező Gyurcsány Ferenc puccsának. Utóbbi még újabb hajszállal megnyerte a 2006-os választásokat, amely azonban már pirruszi győzelemnek bizonyult.

2006 őszén ugyanis az MSZP-t szinte teljesen kiszorította az önkormányzati pozícióiból az őszödi beszédet jól meglovagoló Fidesz. Innentől kezdve már csak locsolni kellett a vizet az így beszappanozott csúszdára, s 2010-ben aztán az MSZP gyakorlatilag mindenét elveszítette.

Új realitások jöttek. A valaha volt állampárt dicsőséges utódja öt ciklusból hármat kormányon töltött, ezt követően azonban mindkét lába megrokkant, hiszen sem önkormányzati, sem országgyűlési erejét nem tudta megtartani oly módon, hogy a visszatérés komoly esélyét sugallhatta volna.

Elkezdődött hát a bomlás, amit annak virága, Gyurcsány Ferenc gyorsított fel a DK 2011-es megalakításával. Először csak lesodródásnak tűnt a volt miniszterelnök és csapatának kiválása, azonban a 2014-es választásokon az MSZP-vel való együttműködés világosan kétarcúvá tette a fejekben akkor még összetartozó erőket.

A sorozatban bekövetkező kétharmados vereségek komoly kihívások elé állították a liberális, avagy balliberális politikusokat. Többségüket a NER-hez való igazodás vezérelte, illetve ebből fakadóan iszapbirkózásba fogtak a saját térfelükön. Az MSZP odáig jutott, hogy tartósan őfelsége ellenzékének ajánlkozott a Fidesznek nem kevés pénzért, a DK ugyanezt egy fokkal elegánsabban üzleti együttműködések szintjére helyezte.

A Fidesznek természetesen igen jól jött ez a látszat-ellenzéki, valójában vazallusi felállás. Azonban belekalkulálva azt is, hogy a politika nem a korrektség terepe, s az addig kitartott pártok erejük függvényében felrúghatják a status quo-t, ezért úgy döntött, hogy a kézenfekvő opciók közül neki inkább Gyurcsány lehet a leginkább veszélytelen ellenfél.

Ezt látjuk most. A DK létrehozta a maga centrális mini-erőterét, tehát van ő és tőle jobbra-balra ez-meg-az. Mármint az ellenzéki térben. Az egykori szupersztár MSZP-t sorra hagyják ott korábbi prominensei, és sorolnak be a DK-ba, vagy önálló pályát keresnek. Nagyvárosi polgármesterek (Botka László, Kiss László, Szaniszló Sándor), legendás vezetők (Molnár Gyula, Szanyi Tibor), immár csak volt EP-képviselőjük (Ujhelyi István) és még sokan mások távozása fémjelzi a tartós lejtmenetet.

Orbánnak így semmi félnivalója nincs. Gyurcsány eléggé biztos lehet abban, hogy ő aligha válhat újra Magyarország miniszterelnökévé, hiszen bármit csinál, bárkivel szövetkezne, ő lett hazánk Miniferije, aki legjobb esetben is csak mumusként szerepelhet. Jóllehet felesége nála és Orbánnál mindenképpen alkalmasabb miniszterelnöke lenne ennek az országnak, azonban szűkebb és tágabb családi háttere aligha teszi ezt lehetővé.

Mégsem mondhatjuk, hogy az MSZP teljesen feleslegessé vált volna a Fidesznek. Öt embert még eltart egy darabig (Molnár Zsolt, Hiller István, Tóth Bertalan, Kunhalmi Ágnes, Komjáthi Imre), akik évi 1-2 milliárd forint fejében látszatra megadják a baloldaliság pecsétjét az egyébként ízig-vérig korrupt ál-ellenzéknek, ami tényleg nem-több, mint SZDSZ 2.0.

A húsz év agóniának minden látszat dacára mégsem az MSZP a főszereplője, hanem a lista élén sajnos a magyar nép áll. Azt pedig a történelem fogja eldönteni, mi a károsabb Magyarországnak: a Fidesz, vagy az ellenzéke?

– bankski –