Pál Éva szerint a gyűlöletre építő politikát be kell fejezni

államfő-jelölt ISZOMM jóllét Pál Éva Szanyi Tibor

 

Az ISZOMM államfőjelöltjének a célja és vágya, hogy Magyarország egységes legyen, és ennek megtestesítését csak egy jólléti, szocialista társadalomban tudja elképzelni – mondta el Pál Éva tegnap este a Hír TV-ben.

Pál Éva leszögezte, hogy a nemzeti egységet kell képviselni egy köztársasági elnöknek. Az ISZOMM párt céljaival maximálisan egyetért, mint például a párt programjaiban lefektetett drasztikus béremelésekkel is, a havi 250.000 forint nettó minimálbérrel, a 150.000 forint minimum nyugdíjjal, illetve az 50.000 forintos családi pótlékkal.

Az ISZOMM államfőjelöltje szívfájdalmának érzni, hogy a Magyarországon gyülöletpolitika folyik a kormánypárti és az ellenzéki oldalon is.

A magyar közjogi rendszer, sajnos a népnek nem osztott lapot, hiszen a köztársasági elnök személye, egy parlamenti választás kérdése – emelte ki Szanyi Tibor. A köztársasági elnöknek, afelett kell őrködnie, hogy legyen egység, bizonyos alapvető kérdésekben – mondta el az ISZOMM alapítója.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak