Fábry a saját hányadékában


Természetesen eszemben sincs akár egy fityinget is adnom, hogy megtekinthessem Fábry Sándor okádását az erre alkalmat adó Veiszer Alinda fizetős oldalán. Bőven elég az, amit a tudósításokból megtudhattam.

A tudásom persze nem igazán bővült, bár nagyon megerősödött abban, hogy létezik az az állapot, amikor valaki annyira a vastagbélig nyal be a hatalomnak, hogy azt már ő sem nagyon bírja hányás nélkül. Így aztán Fábry csak hányt, okádott, és látszólag megtörtént a biológiai csoda is, ugyanis a hányadék valójában szar volt. Hát persze, hiszen neres szart lefetyelt magába, s az jött vissza Alinda asszony kötényébe.

Fábry a hatalmi kegyencekhez és nyomoroncokhoz híven a legyőzöttek hullái mellett ül tort. Belerúg az egykori főember valagába, aki pedig immár 14 éve ártatlan és fogatlan zombi, s bár néha kirohan a napfényre, ott ordít valami értelmetlen zagyvalékot, aztán visszahúzódik a szellemtornyába, s onnan csipegeti a milliókat, amit a rezsim adagol neki. Az ilyennek csak az megy neki, aki elveszítette minden önbecsülését, amit már az alkohol se képes ismét előhozni belőle.

Fábri állítólag valamikor humorista volt. Ez – ugye – az a mesterség, amikor valaki viccet csinál a felsőbbrendűségből, hadd lássa a pórnép, hogy azok ott fent is pont olyanok, mint ő odalent. A humor azonban kegyetlen vérszomjjá válik, amint a ripacs a hatalom fészkeiből tüzel, egyszersmind feltekint a gazdájára, hogy ugye jól csinálom, Édes Uram?

bankski –

Fotó: MTI

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak