5 milliárd helyett, 40 milliárdból épülhet meg a székesfehérvári hokicsarnok

hokicsarnok közgyűlés sport Székesfehérvár

A tervezetnél jópár milliárddal meg kell toldani a létesítmény finanszírozását, de a városnak ez nem számít, így is igényt tart rá – írja a Népszava.

A székesfehérvári közgyűlés pénteken zárt ülésén jóváhagyta, hogy 32,4 milliárd forintért megépüljön az Alba Aréna. A beruházás költségeinek döntő hányadát az állam és nem az önkormányzat állja. A projekt bruttó összege 40 milliárd forint felett van. Ahogyan az ismert Orbán Viktor már 2013-ban beígérte a csarnokot a városnak, de akkor még 5-7 milliárdra becsülték a költségeket. 2016 végére készült volna el, de az átadás helyett ekkor csak a látványterveket mutatták be, és már 13 milliárdos költségekről beszéltek. Ebből lett 25 milliárd forintos projekt.

2018 őszén az önkormányzat egy közbeszerzési pályázaton kihirdette a Garancsi István-féle Market. Zrt.-t győztesnek. Ezen az új közgyűlési döntés sem változtat, ugyanúgy a miniszterelnöki jóbarát cége viheti a beruházást, igaz jóval magasabb áron.

Fotó: MTI

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak