A Tisza szálló megmentéséért is dolgozik az ISZOMM ma bemutatott szolnoki jelöltje

Székely Sándor országgyűlési képviselő, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom pártigazgatója is, ma Szolnokon bemutatta az ISZOMM szolnoki (01-es körzet) képviselőjelöltjét, Németh Attilát – írják közleményükben.
A fiatal, 31 éves, eredeti szakmáját tekintve szakács képzettségű politikusról szólva Székely kijelentette: “Olyan jelöltünk van Szolnokon, aki hosszabb ideje szervez civil közösségeket, hogy a “jóllét” egyszer majd az ő lakóhelyét is jellemezze. Attila egy népszerű integrátor, aki a szolnoki közbeszéd egyik kiemelt témájává tette a város egykori ékessége, a mára teljességgel lepusztult Tisza Szálló ügyét.”
“A Tisza Szálló esete mutatja, hogy egy magántulajdonos sajnos képes a lehető legrosszabb tulajdonos lenni. 12 éve még arról volt szó, hogy fejleszteni fogják a szálló szolgáltatásait, és megtartják a dolgozói állományt. A szálló azóta az enyészeté, a dolgozók eddig szinte mind ki lettek rúgva. Ez nem mehet így tovább!” – jelentette ki Németh Attila, majd folytatta: “A város egykori ékességét ismét közösségi tulajdonba kell vennünk, hogy újra a társasági, kulturális élet egyik helyi központja legyen! Akár az állami, akár az önkormányzati, akár a szövetkezeti tulajdonlás megfelelő megoldást kínál.”
Székely Sándor és Németh Attila hangsúlyozták, hogy már eddig is több ezren csatlakoztak a Tisza Szálló megmentésén fáradozó csapathoz. A fő szervező, Németh Attila politikusként is várja, hogy minél több szolnoki polgár, civil és/vagy politikai szervezet csatlakozzon az általa indított értékmentéshez.
Székely Sándor a sajtótájékoztatót követően Tószegre indult, majd onnan vasárnap Törökszentmiklósra, hétfőn Kőtelekre, kedden pedig Besenyszögre látogat, hogy a helyi lakosokkal ismerkedhessen.
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |