Lara (Pilar Fogliati) fejében a feminista, nimfomán, romantikus és a kontrollmániás vitázik, Piero (Edoardo Leo) agyában a cinikus, bölcs, gyerekes és a reménykedő. Ők csak egy randevút próbálnak túlélni, de valójában önmagukkal küzdenek.
Ezért lépett ki Kim abból az életből. És most ott ül egy hétköznapi konyhában, műanyagos dobozok, barátnői csevegése és egy üveg nem igazi műanyag dobozos majonézutánzat között. Inkább az illúziót választja: nem igazi, de legalább stabil. Nem szabadság, hanem biztonság. Nem Jimmy, hanem egy férj, aki mindig hazaállít valamivel a boltból.
A Megoldatlan ügyek osztálya nem csupán egy skandináv hangulatú, komoran szép nyomozós sorozat. Ez egy diagnózis. Társadalmi CT. És mint minden jó CT, ez is sötét, halk, és közben beléd lát.
Tilla hosszú évek óta Majkával, Tóth Gabival és a többi NER-es bohóccal szórakoztat a kormány propagandatévéjében. Szóval respekt Attila, kurva jó, hogy kibírtad. Kurva jó, mert ha belehaltál volna a piába, akkor nem lennének klassz filmjeid, és Thuróczy Szabit is csak párszázan láthatnák Pintér Bélánál.
A főszerkesztő örült volna, ha az 1848-as forradalom csodájáról készül film, mert „nem sárban toporgó, üres tekintetű kofák, ostoba kereskedők és szájtáti bámészkodók éltek akkoriban Pest-Budán, hanem egy olyan ébredező társadalom, amelyik egyre hevesebben kereste önmagát.”
Újabb értelmezhetetlen filmet adott ki magából a Nemzeti Filmintézet, – már most remegek mennyire szar lesz a Petőfis film – százmilliókból és egy viccesnek gondolt ötletből csináltak egy színházi kamaradarabnak sem való nagyjátékfilmet.
Persze megkapja majd az Oscar-dijat a film, (öt szoborra jelölték) hiszen a holocaust feldolgozásával, kihasználásával simán lehet elismerést kapni, immáron nyolcvan éve.
