Szanyi Tibor: Tisztelt Márki-Zay „bugyibuci” Péter
Fenemód elszaladt veled a ló, mióta a vicces kedvükben lévő fideszesek jól megtolták a szekeredet az előválasztás nevű tragikomédia első felvonásában.
Fenemód elszaladt veled a ló, mióta a vicces kedvükben lévő fideszesek jól megtolták a szekeredet az előválasztás nevű tragikomédia első felvonásában.
Karácsony és a hat párt szembeköpi a választókat a liberális média lelkes asszisztálása mellett.
A hazai lakossági és ipari fogyasztói árak csak kis mértékben a világpiaci árkörnyezetnek, és sokkal inkább Orbán Viktor személyes döntéseinek vannak kitéve.
Harminc évvel ezelőtt állítólag azért váltottunk rendszert, mert szarul éltünk. Most úgy tűnik, hogy azért akar rendszerváltást a hatalmi elit egy része, mert több hatalmat akar.
Minden hónapban legalább egy magyar kisfiút, illetve kislányt erőszakolnak meg a templomok égisze alatt.
Az ellenzéki tábor erős 400 ezres fölénnyel utasította maga mögé a mindössze 230 ezer főre tehető fideszes közbeavatkozót, azaz a kormányváltást akarók majdnem kétharmados többségbe kerültek a trollokhoz képest
Az inflációt az okozza, hogy a teljesítményfedezethez képest több pénz kerül a piacra.
A német választásoknak azonban nem csupán politikai-matematikai üzenete van Magyarország számára, hanem megfontolandó tapasztalatokat is adnak.
A kezdeti technikai malőr utáni nagy tülekedésben a fő versenyzők kezdtek el hibát hibára halmozni.