Blame-game. Kit is hibáztassunk az inflációért?

Nos, erre a kérdésre egyetlen egy releváns válasz létezik: a kormányt.

Mindenféle közgazdasági ismeret nélkül, egyszerű állampolgárként is belátható, hogy hatalmas az áremelkedés üteme, azaz az infláció. Se vége, se hossza annak a felsorolásnak, hogy minek és mennyivel ment fel az ára. Ezen belül a szubjektív infláció, tehát a kinek-kinek a saját életvezetésén belüli árváltozások adják ki nemcsak a tényeket, de sajnos gyakran a valóra váló várakozásokat is.

Egyszerű nyelven szólva az inflációt az okozza, hogy a teljesítményfedezethez képest több pénz kerül a piacra. A három főszereplő, azaz az állam, a cégek és a polgárok közül egyedül az államnak van lehetősége fedezet nélküli pénzt teremteni, azért a sajtóban megjelenő mutogatások dacára bizony rajta kívül nem lehet máson elverni a port.

Az infláció azonban annál bonyolultabb jelenség, minthogy egy-egy veretes mondattal elintézzük. Oda-visszahatások, spekuláció, piaci fegyelem, begyűrűzések és még sok minden más képes erre, vagy arra bemozdítani a folyamatokat.

Kapitalista viszonyok között gyakran a béreket szokás hibáztatni, már amennyiben azok erőteljesen ívelnek felfelé anélkül, hogy a gazdaság hatékonysága javulna. Ez azonban csak akkor lehetne igaz, ha cégek korlátlanul jutnának fedezet nélküli pénzhez, s profitképzés helyett a dolgozókat fürösztenék tejbe-vajba. Nos, ez utóbbi jelenség a gyakorlatban meglehetősen ismeretlen, tehát okosabb máshol keresni az okokat.

A mai magyar viszonyok között ugyanakkor már most felpörgött az infláció anélkül, hogy a bérek számottevően emelkedtek volna. Ennek leginkább három oka van: a forint/euró árfolyam tartós emelkedése (megspékelve a megugró olajárakkal); a nagyon eleresztett államháztartási hiány (értsd: külső-belső eladósodás, továbbá pénznyomtatás); valamint a beáramló (avagy csupán ingyen pénzként csak megígért) európai források igen nagy mértéke.

Szaporodnak azon írások, amelyek szerzői további inflációs nyomást várnak a kormány által beígért nyugdíjemelésektől, illetve a várható szja-visszatérítésektől. Amennyiben ezek fedezet nélkül történnének, akkor valóban lehet ilyen hatásuk, de elsődlegesen nézve mégsem, hiszen mindkét esetben már megtermelt jövedelem újraelosztásáról van szó, tehát arról, hogy az állam lemond a bevételei egy részéről az emberek javára.

Márpedig a megváltozott osztozkodásnak semmi köze az inflációhoz, feltéve hogy az így kieső bevételeket az egyéb állami költekezések terhére számolják el.

Más szavakkal szólva, számottevően lehet javítani az emberek jövedelmi pozícióit, ám ez esetben egy sor mindent hátra kell hagyni, különösen az erősen kétséges értelmű állami beruházásokat, mint például a sokat emlegetett Budapest-Belgrád vasútvonalat és más, erősen túlárazott vasúti fejlesztéseket, az MNB ész nélküli ingatlanos pénzszórásait, Paks II-t, Fudan egyetemet, illetve a teljesítmény nélkül kiutalt európai fejlesztési pénzek sok-sok ezer milliárd forintját, és akkor még egy szót sem szóltunk a közhelyszámba menő stadionépítésekről.

• bankski •