15,9 milliárdos osztalékot fizetett ki a lélegeztetőgép-beszerzésen nagyot szakító cég
A kifizetett osztalék döntő része, 13,8 milliárd forint egyetlen magánszemélyhez került.
A kifizetett osztalék döntő része, 13,8 milliárd forint egyetlen magánszemélyhez került.
Székely azt írja blogjában, hogy a politikus társai jobban tennék, ha befognák a szájukat,
Az eredménytartalékából és a tavalyi nyereségből összesen 8,3 milliárd forint osztalékot fizetettek ki maguknak
A kedd esti Magyar Közlönyben megjelent a rendelet a 2022. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről
Legtöbben a kereset és a vezetői magatartás, a megértés hiánya, és a munkaidő miatt hagynák ott a szakmát
A férfia az aszfaltra esett, és nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.
294 millió forint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felesége cégének nyeresége
„Akkor sem szabadulnak meg tőlem, ha az ellenzék nyer, itt maradok képviselőként”
Piaci konzultációt kezdeményeznek az áremelkedés okainak feltárásáról és az ágazat esetleges versenyproblémáinak feltérképezéséről.
1,14 milliárd forint osztalék – munka nélkül szerzett jövedelem – kifizetéséről döntött Orbán Győző bányacége, a Dolomit Kft.