Székely Sándor: „A KDNP úgy ül bent az Országgyűlésben, hogy rájuk soha senki nem szavazott”

határozati javaslat Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom ISZOMM párt program Székely Sándor szocializmus

 

Az Igen Szolidaritás programjának lényege az egyenlőség, és természetesen nem árt, ha a magyar parlamenten belül is így van – mondta el Székely Sándor reggel az ATV Start műsorában.

Székely Sándor képviselő úr javaslata egyértelmű, aki közös listán indul, az közös frakciót alakítson, aki önálló listát állít, az pedig önálló frakcióban politizáljon. A KDNP úgy ül bent az országgyűlésben, ráadásul frakcióval, hogy rájuk soha senki nem szavazott, nem hatalmazta fel egy magyar állampolgár sem őket. Ezzel ellentétben, a KDNP meghatározóan szól bele a magyarok sorsába – szögezte le Székely Sándor.

A Igen Szolidaritás alapítója kiemelte, hogy itt az ideje  egy baloldali pártnak a Magyar Országgyűllésben, akik az emberek érdekeivel foglalkozik, akik kiharcolják az emberek jóllétét. A nettó 250.000 forintos minimálbér, a 150.000 forintos minimum nyugdíj, az 50.000 forintos családi pótlék gyermekenként, a nettó 350.000 forintos minimálbér az oktatásban, egészségügyben, a rendvédelemben, a kultúrában dolgozoknak igenis jár, és addig kell harcolni, még ezt a célt el nem érjük – hangsúlyozta ki az ISZOMM országgyűllési képviselője.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak