Immáron sokadjára történt Franciaországban, hogy a szavazópolgárok játszásiból megtolják a szélsőjobbot, majd a mindent eldöntő második fordulóban helyre is teszik. Budapestről nézve ez elég bizarr vicc, és még az is lehet, hogy nem vicc. A francia szélsőjobb ugyanis az évek során kicsit bemozdult a centrum felé, vagyis szalonképesebbé vált, de annyira nem, hogy kormánytényezőt csináljanak belőle.

A héten rájárt a rúd a jobberekre, minthogy nem csak Franciaországban, hanem az Egyesült Királyságban is kaptak pofont rendesen. Az más kérdés, hogy a francia győztes, a balosnak elkönyvelt Új Népfront egy elég vegyes társaság, hiszen a kommunistáktól kezdve a szocialistákon át a zöldekig terjed a politikai íve. Az Egyesült Királyágban viszont nem annyira a baloldal győzőtt, hanem a konzervatívok kaptak ki nagyon, valójában egy szintén középre, konkrétan a neoliberális oldalra húzódó, egykoron valóban baloldali párttól. (Fricska, hogy a hamisan antiszemitizmussal vádolt, és a Munkáspártból kiebrudalt, legendás Jeremy Corbyn simán megőrizte mandátumát.)

Akárhonnan nézzük, ez akkor is biztató, ha a szélsőjobb egyébként egy újabb frakciót hozhat létre az EP-ben, éspedig a harmadikat, sőt, még egy negyedik sem kizárt, bár az se, hogy az eddigiek közül egy pedig felszívódik.

Fickándozik tehát a széljobb, azonban lassan, de biztosan araszol is előre. Eddig az volt a hit, hogy Európában 10, majd 20 százalék az üvegplafonjuk, mígnem mostanra beállt a stabil egyharmados súlyuk, ami Magyarországon sajnos inkább négyötöd.

Nehéz szabadulni tehát a gondolattól, hogy a szélsőjobb ott erős, ahol a legtöbb probléma van. Volt már ilyen a történelemben. Kezdhetünk szorítani, hogy nehogy megint az amcsik és a ruszkik rakjanak rendet Európában.

Bankski –