Hivatalos! Megszűnnek az eddig ismert évszakok, a radiátorszerelők is szervezkednek

időjárás időjárásjelentés

A hét második felében lesz itt minden, ami csak lehetséges az időjárásban, sütni fog a nap, fújni fog a szél, lesz északnyugati szél, sőt még az is előfordulhat, hogy 10 (tíz) fok lesz valamelyik hajnalban.

Szerdán

sok napsütés lesz gomolyfelhőkkel. Több felhő főleg keleten, és a nyugati határ mentén fordulhat elő, ezeken a területeken néhol zápor is kialakulhat. Az északnyugati szél időnként megélénkül, de a déli óráktól a Dunántúlon a szél iránya déliesre vált. Délutánra 23 és 29 fok közötti hőmérséklet valószínű – olvasható a Köpönyeg legfrissebb előrejelzésében.

Csütörtök

A nap elején sok napsütés várható, de nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet. Délutánra nyugaton már esőre és záporokra is számítani lehet. A hőmérséklet csúcsa körülbelül 25 fok körül alakul. Estétől az északnyugati szél megélénkül.

Péntek

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, több helyen esővel, záporral. A Dunántúlon jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. Az északi szél sokfelé megerősödik, különösen az Észak-Dunántúlon, ahol viharos széllökések is lehetnek. A hajnali hőmérséklet 10 és 18 fok között alakul, míg a délutáni órákban többnyire 18 és 25 fok közötti értékekre lehet számítani.

Szombat

Borult időre számíthatunk, sokfelé esővel, záporokkal, helyenként kiadós mennyiségű csapadék ígérkezik. Az erős északnyugati szelet a Dunántúlon viharos széllökések kísérik, különösen a magasabban fekvő területeken. Markáns lehűlés érkezik: a hőmérséklet általában 17 és 24 fok között alakul, azonban a tartósan borult és esős területeken mindössze 12-13 fokot mérhetünk. Az ősz határozottan beköszönt, hűvösebb, csapadékos időt hozva magával.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak