A munkáshitel oda csap, ahova nem köll


Újabb PR-ötlettel állt elő a kormány, ami a romantikus ‘Munkáshitel’ nevet viseli. Őszintén megvallották, hogy fogalmuk sincs a részletekről, mert azt majd még ki kell okoskodniuk! Egyelőre csak annyit tudnak, hogy “szükség van rá”, éspedig azoknak, akik 17-18 éves koruk óta dolgoznak, és a diákhitel nem értelmezhető rájuk, kiemelten is a szakmunkásokra.

Ha jól értelmezzük a mondottakat, akkor megtalálták azt a társadalmi szegmenst a fiatal korosztályban, amelyet még nem kínáltak meg valamilyen kedvezményes hitellel. Van ugye babaváró hitel, sokgyerekes CSOK-hoz kapcsolódó hitel, diákhitel és hasonlók, de azok, akik éppen befejezték az iskolát, ám érettségit nem feltétlenül szereztek, viszont valahol mégis bejelentett munkahellyel rendelkeznek, nos őket is be kell rángatni az eladósodásba, hadd függjenek a kormánytól és/vagy legyenek hálásak neki!

Nagy kérdés azonban, hogy mire is kell egy kedvezményes hitel? Borítékolni lehet, hogy elsődlegesen lakhatásra, másodlagosan autóra. Lakás-kocsi, ahogy évtizedek óta mondogatjuk. Aligha szükséges levezetni, hogy egy ma értelmezhető, “munkásjövedelem” még a megélhetéshez is szűk, nemhogy építkezésre, továbbá az is evidens, hogy a ma ismert bérekből semmilyen lakást nem lehet venni, hosszabb távon se, minthogy a bérek még távlatokban sem bírnak el tetemesebb törlesztőrészleteket.

Persze lehet jönni azzal, hogy önrészként ott van a szülői segítség, s az állam csak azt az icike-picike hiányzó összeget pótolná ki, ám ez az esetek túlnyomó többségében kamu, ugyanis manapság olyan szülők gyerekei vannak az említett korosztályban, akik maguk se tudták megoldani a lakásproblémáikat, azaz bérelt lakásban élnek, vagy 1-2 szobás valamikben.

Vannak azonban gyakorlati gazdasági problémák is. Kemény és valós tapasztalat, hogy a lakásépítésre koncentráló állami hitelek meglendítésekor az építési árak nagyjából annyival emelkednek, amennyi a fajlagos segítség, vagyis a kedvezményes hitel már a meghirdetése pillanatában elillan a megemelkedő árszinteken. Itt igazából azok is ráfáznak, akik esetleg saját erőből meg tudnák oldani a lakásgondjaikat, hiszen az áremelkedés őket is sújtja. Akiknek viszont semmi sem számít, vagyis a milliárdos-palántákkal most azonban nem foglalkozunk.

Másik gazdasági mozzanat, hogy egy tőkehiányos gazdaságban a nem üzleti, hanem megélhetési célokra felvett hitel, az maga a métely, ugyanis ilyen gazdaságokban a keresetek érdemben nem tudják kitermelni a személyes célokra szánt hiteleket. Más a helyzet a tőkében dúskáló országokban, pl. az USA-ban, ahol a lakosság eleve fogyasztási hitelek bázisán él, ezzel is pumpálva a gazdasági vérkeringést, bár itt érdemes megemlíteni, hogy például Barack Obama már elnöki fizetéséből rendezte a diákhitelének utolsó részleteit.

Merő közgazdasági logika alapján azt tudjuk tanácsolna az érintett fiatal munkásoknak, hogy még rémálmukban se vegyék fel a majdan kínált munkáshitelt, akkor se, ha az 100 százalékban kamatmentes, avagy a felét esetleg vissza sem kellene fizetni. Ugyanis totálisan esélytelen a visszafizetés, maximum ha az ember 24 karátos fehér hollónak képzeli magát. Ilyen például az, akinek eleve sok pénze van és netán azért venné fel a munkáshitelt, mert egyes bankoknál jobb feltételekkel tudja elhelyezni, mint amennyit az állam kér cserébe az ő hiteléért. Ahogy ez ‘anno’ megesett a devizahitelek idején…

A munkáshitelnek azonban van egy jó oldala is, ugyanis elgondolkodtatja az adott korosztályt, hogy álmodhat bármiről, a végén mégiscsak a munkások közé tartozik, tehát kialakulhat az osztályöntudata. Nekik legyen mondva, hogy lényegesen egyszerűbb magasabb béreket kiharcolni, mint az ilyen csalogató állami hiteleket visszafizetni.

Bankski –

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak