Az igazság nem számít

Baloldali politikusként vérzik a szívem, hogy egyik alapértékünk, az igazságosság miként tűnik el az életünkből. Az igazságosság ugyanis az igazság gyakorlása, ami nyilván lehetetlen akkor, ha maga az igazság válik érdektelenné a valótlanságokon alapuló hitekhez képest.

Ami az USA-ban zajlik, az tényleg katasztrofális. A józanabb amerikaiak egyenesen szégyennek nevezik, bár érdemes kivárni a végét. Hátha….

Egy rohamosan romló mentális állapotban lévő, fáradt, idős ember küzd a maga igazáért, amit ráadásul széles körben elismernek, azaz Biden jó politikus, majd most végül jó elnök is volt. Vele szemben kezdett tarolni az a Trump, aki az emlékezetes TV-vitán kereken 30 ordas hazugsággal próbálkozott, s bár a sajtó keményen lefülelte, a hívei mit sem törődnek az igazsággal.

Hogy Amerikát megvédi-e az alkotmánya és az abból fakadó intézményei, az a jövő zenéje. Egyelőre kevés a biztató jel. Európában sem rózsás a helyzet, már ami a populizmust illeti. Az EP-választás ugyanis olyan helyzetet teremtett, amelyben a centrista erők megőrizték fölényüket, azonban melléjük erősödött egy olyan szélsőjobboldali tömb, amely immár blokkolni is képes temérdek ügyet. Csekély vigasz, hogy a 720 fős EP-ben van egy 46 fős baloldali frakció is, a The Left, amely sajnos ritkán hallat magáról, pontosabban a liberális sajtó a kontinens minden pontján elhallgatni akarja a létezését.

Bezzeg a szélsőjobb megkap minden sajtó- és médianyilvánosságot, elvégre évtizedeken keresztül fontos volt valakiknek a pofsztfasiszta, a neonáci, vagy csak a fasiszta és a náci fenyegetéssel való ijesztgetés. A II. Világháború utáni masszív bevándorlás nyomán egyre többen lettek európai polgárok azok, akiktől pont a szélsőjobb óvta a nemzeteket, ennél fogva az addig politikai középnek ismert állapot megváltozott. Ebben a helyzetben, amikor főleg a szociális feszültségek nőttek meg, a közép, vagyis a mérsékelt közéletben érdekeltek elkezdtek kipörögni a szélekre. Még a centristák uralják a terepet, de egyre kevésbé. Akik eddig jobboldalinak gondolták magukat, azok mára még inkább a maguk szélei felé sodródtak, míg a szociális hiányosságok elszenvedői szintén vagy jobbra tartottak, vagy beszorultak a balszél kínálta ostoba radikalizmusba. A valódi baloldal harapófogóba került.

A középen rekedt liberálisoknak persze nagyon tetszik, hogy bár ők maguk mindenhol szorulnak ki a hatalomból, a tematizálás mégis náluk maradt, egyszerűen azáltal, hogy a szólásszabadság alkotmányos védelme mindenütt a szabadelvű sajtónak adott zöld utat, és persze pénzt.

A sajtó azonban mára már kínosan üzleti vállalkozássá vált, s miközben zajlik az igazságok harca, a médiában szigorúan a tőkés érdekek érvényesülnek. Elég talán csak arra utalnunk, hogy a papír múltával a leghatalmasabb tőkés vállalkozások, a nagy datatech cégek ellenőrzésük alatt tartják az ún. szabad világ médiájának gyakorlatilag 99 %-át. A maradék 1 százalékot viszont a kormányok működtetik. Magyarán szólva, a romantikus fogalmak szerinti szabad, független, pártatlan média egyszerűen nem létezik, mert a globális kapitalizmusban ilyen nem létezhet.

Ennek a gondolatmenetnek a nyomdokán jutunk el addig, hogy az az igazság, amit annak hiszünk, s a felfogásunk képezi a szubjektív valóságunkat. Objektivitásra törekvő hírkörnyezet hiányában pedig bármire, de tényleg bármire rávehetők vagyunk, amivel élnek is a rávételre szakosodott erők.

A valóság és az igazság viszonyát József Attila örökítette meg a magyar emberek agyában az igaz és a valódi közti különbségtétellel. A mai ember problémája azonban az, hogy már eleve a valóság görbül ezeregy irányba, ennek folytán az igazságnak momentán esélye sincs felülkerekedni.

Pedig léteznek iránytűk. Ilyen például a jóllétünk. A magáét minden ember hajszál pontosan ismeri. Ehhez képest tehát valós, hogy némi bukkanókkal, de minden évben picit jobban él a magyar társadalom, azonban sokkal jobban élhetne, ha nem orozná el a teljesítményünk gyümölcseit az uralkodó osztály, amit konkrétan a NER lovagjai testesítenek meg. A valóság tehát a statisztika, az igazság pedig az, hogy az uraink évről évre facsarnak rajtunk egyet. Vagy többet.

Elvileg ez ellen hat az EU-ban széles körben hivatkozott jogállamiság intézménye, amelyről azt állítja a magyar kormány – valótlanul – hogy egy nem létező humbug, jóllehet nagyon is körültekintően megfogalmazva létezik.

Ezen a ponton ragadható meg, hogy mi is a különbség a baloldali és a jobboldali között?

Az európai jogállamiság teljes fogalomrendszere a kapitalizmus mindenhatóságát hirdeti, s egy árva szót sem szól a szociális létünk aspektusairól. Bezzeg pénzről, beruházásról és piacról annál többet. Orbánék tehát úgy csinálnak, mintha az a kapitalizmus, amit ők is csúcsra járatnak a nép kifosztása érdekében, az valójában nem is létezik. A valóságot tagadják, hogy a konkrét igazság iránti igény fel se merüljön!

Ezt a példát azért hozom, hogy világos legyen az ellenzék számára is, hogy az európai jogállamisági terep az nem az a terep, ahol neki a legnagyobb csatákat kellene vívnia. A jog tisztelete ugyanis alapkövetelmény, s a kormány meglehetősen ritkán megy szembe az európai joggal. Mondjuk úgy, hogy 100 hazai törvényből talán 1-2-3 ütközök az közösségi vívmányokkal, márpedig a fennmaradó 90-valahány is roppant igazságtalan. EU-jogilag teljesen rendben van a magyar adórendszer, mégis velejéig igazságtalan. A valóság pedig az, hogy az Orbán-kormány több ezer intézkedése közül talán egy sincs, amelyek a dolgozókat igyekezne jobb helyzetbe hozni.

A magyar baloldal ez ellen küzd, minden megszólalásában emiatt emeli fel a szavát.

Az ún. parlamenti, avagy polgári ellenzék viszont sajnos társtettese az Orbán-rezsimnek, hiszen apróbb kiigazításokat leszámítva nem kíván változtatni a “hungarokapitalizmus” működésén, ideértve a frissen pofán vágott liberálisokat, valamint a keletkező űrbe betoppanó mesefigurát és a nácikat is.

A nemzeti tragédiánk most tehát abban áll, hogy a baloldalon kívül mindenki az orbánizmusban érdekelt, legfeljebb azon megy némi vita, hogy ki üljön Orbán székébe?

A jelöltek között azonban Orbán Viktor áll a legjobban, hiszen ki más tudná az orbánizmust sikeresebben működtetni, mint Orbán maga? Ez a rendszere relatív megdönthetetlenségének fő oka. A másik ok, amiért a Fidesz – akár Orbánnal, akár nélküle – tartósan a magyar nép nyakán tud maradni, hogy elképesztő anyagi ráfordításokkal olyan algoritmusokat és mechanizmusokat épített ki, amelyek a hatalom stabilitását elképesztő hatékonysággal állítják be a legkülönbözőbb manipulációs eszközökkel. Sok milliárd forinttal szemben fillérekkel nem lehet harcolni, főleg úgy nem, ha az ún. “mikrodaományokat” még el is lopják….

Nem tagadom, létezik a Dávid és Góliát mesében is szereplő remény, de ott egy fürge és okos Dávid állt szemben a lomha és buta Góliáttal. Ezzel szemben a magyar Góliát sajnos picit sem hülye, a hivatásos Dávidok viszont irgalmatlanul lusták. Kétségtelen, egyik sem ingyen olyan, amilyen.

Ha valaki arról ábrándozik, hogy a magyar nép tegye végre zárójelbe a NER-t, az belátható horizonton ne várja a sorsfordító választásokat, mert olyanok nem lesznek! A NER ugyanis vagy maga fog korhadtan összeroskadni, s a romok elől/alól kimenekülő korrupt lovagok veszik kézbe a dolgokat, mint pl. Magyar Péter, vagy pedig egy forradalom tesz rendet.

Hogy kizárt lenne egy forradalom? Nos, a magyar történelemben eddig még egyetlen olyan forradalom se volt, amelynek kirobbanását megelőző napokban bárki is forradalmat vizionált volna. Aki pedig forradalom nélkül ugrik a barikádok tetejére, az legfeljebb jobban fogja látni a torkolattüzeket, de más hozadéka nem nagyon lesz.

Ma sajnos kevesen vállalják fel a baloldal által láttatott igazságokat. Jómagam azonban a kevésnek is örülök, főleg, hogy 2024 június 9-én nyílt egy rés a falon, amely mögé pillantva világos lehet, hogy sem Orbán, sem Gyurcsány, sem közös zabigyerekük, Magyar kicsit sem hozhatja el azt a jövőt, amit magunknak szánunk. Dúsgazdag tolvaj gazember mind a három, s én nem szeretném, ha a jövő államformája a kleptokrácia maradna Magyarországon.

A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.