A kremlinológiában járatos elemzők csak Putyin séfjeként emlegetik Jevgenyij Prigozsint (a képen balra), ami annyiban helytálló, hogy egy időben az ő egyik vállalkozása szállította az orosz hivatalosságok protokolláris táplálékait.

Később lett neki egy másik vállalkozása is, ami az életben tartás helyett az élet elvételére szakosodott, amit szándékoltan Hitler kedvenc zeneszerzőjéről, Wagnerről nevezett el üzlettársa, bizonyos Dimitrij Utkin, az orosz katonai hírszerzés egykori ügynöke.

Akárhogy is nézzük, az említett cégek mindegyike inkább az orosz államhoz, mint a civil világhoz kötődik, jóllehet a Wagner-csoport hivatalosan nem is létezik, hiszen Oroszországban törvény tiltja a katonai magánvállalkozásokat. A Wagner-csoport azonban annyiban sem igazán a civil szféra gyermeke, hogy megalakulása óta előszeretettel igazol “játékosokat” a börtönökből, amelyek egyikében maga Prigozsin is szerzett mintegy 9 évnyi – fogvatartotti – szakmai gyakorlatot.

Ám Prigozsinnak vannak mellékállásai is, konkrétan bányászként. Maliban például urán, Szudánban arany, a Közép-Afrikai Köztársaságban pedig gyémánt jelenti a kitermelés tárgyát. Újabban Ukrajnában egy sóbányát akar elfoglalni, Soledar városa mellett.

Ez a sokrétű férfi most leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a másik Putyin-kedvenc, Kadirov csecsen hadúr és úgy általában az orosz hadsereg orra elől kíván bizonyos hadisikereket elorozni olyannyira, hogy az említett Soledar állítólagos megszállását immár kemény oroszországi és nemzetközi médiahadjárat révén akarja mindenáron a nevére íratni.

Alighanem az orosz hadsereg nimbuszának ukránok általi megtépázása, majd annak most Prigozsin által megkísérelt újrázása sarkallhatta Putyint, hogy egyre magasabb szintekre srófolja az ukrajnai hadvezetés irányítását. Eleinte megtette egy területi tábornok, aztán jött a véres kezeiről ismert szíriai hóhér, akit viszont legutóbb maga a nagyorosz vezérkari nagyfőnök váltott a posztján. Most már nincs sok opció, hiszen a sorban Sojgu hadügyminiszter, illetve Putyin következne, amennyiben érvényesül a diktátorok egyik legfőbb szokása, hogy mivel alatta mindenki hülye, ezért neki kell kézbe vennie a közvetlen katonai irányítást.

Addig azonban más gondja is akadhat az orosz elnöknek, hiszen az állami hadsereg mellett bizonyos értelemben jobban teljesít egy papíron nem is létező másik hadsereg, amit ugyancsak az orosz állam fizet. Márpedig az sohasem szokott jót jelenteni, ha egy diktátornak két hadserege van, mert ezek rivalizálása könnyen a legfőbb hadúr fejébe kerülhet. Például úgy, hogy valamelyiknek megnő az étvágya, s a másik leváltását csak úgy érheti el, hogy ő maga ül a trónra.

bankski –