“Természetesen” Magyarország ebben is kivétel, hiszen – mint tudjuk – jobban teljesít. Az üzemanyagárak inkább Németországban süllyedtek az ukrajnai orosz bevonulás előtti szint alá, kissé rácáfolva Orbánék háborús inflációt hirdető propagandájára. Magyarországon viszont szárnyalnak az árak, alapvetően a pocsékká vált forintárfolyam és a kormány abszolút, illetve a MOL viszonylagos kapzsisága okán.

A MOL javára legyen mondva, hogy a magyar kormány által diktált ársapka, tehát a “lakossági” üzemanyagár minden terhét ő viseli, így ez az akció egy fillérjébe sem kerül a költségvetésnek. A cég persze megteheti, hiszen a világ kőolajbányászatának ökölszabályai szerint hordónként átlagosan 20 dollárért hozzák fel a föld alól a fekete aranyat. Ahol a nemzetstratégiai szempontok indokolják, ott elmennek akár 40-ig is, mármint a kevésbé gazdaságos mezők kiaknázásával. A MOL a saját mezőin (ami a magyar fogyasztás fele) ugyancsak az említett, 20-40 dolláros árzónában termeli ki a nyersolajat. Amit ehhez külföldről hozzávásárol, neki az se sokkal drágább. Ennek egyszerűen az az oka, hogy bármennyi is az olaj tőzsdei ára, például hiába szökik fel néha akár 160 dollárig is, a nagy cégek soha nem a tőzsdén, hanem egymás közti hosszú távú megállapodások alapján üzletelnek, jó erősen titokban tartott árszinteken…., majd adják a fogyasztóknak annyiért, amennyit a szétmanipulált tőzsde éppen mutat, ezáltal emberi ésszel felfoghatatlan nagyságú profitokat bezsebelve.

Mi, fogyasztók pedig rendre arról értesülünk, hogy megy felfelé az olajár, ami jelenleg annyit tesz, hogy hordónként 80 dollár körüli, jóllehet az év első felében 100 dollár felett mozgott. Úgy is mondhatnánk, hogy amikor a jegyzések emelkednek, akkor riadókat sikolt a világsajtó, amikor pedig csökkennek, az leginkább csendben történik.

Ám akárhogy csűrjük-csavarjuk, a nagy olajcégek a költségeikhez képest két-háromszoros áron adják a naftát a fogyasztóknak, amire aztán az államok még rápakolják a különböző adóikat, úgymint a jövedéki adót, majd az egészre még az áfát is. Így lesz az önköltségében 150 forintos üzemanyag a kutakon 750 forint, vagyis hosszú távon általánosságban is kimondható, hogy például a magyar nép durván ötször annyit fizet érte, mint amennyibe az valójában kerül. Más megközelítésben számolva a literenként 600 forintot kitevő vásárlói sarcon durván fele-fele arányban osztozik a MOL és az állam.

Ebben a metszetben érdemes nézni az EU és az USA legújabb, Oroszország elleni szankcióját, amelyben a jövő év elejétől úgynevezett ársapkát vezetnek be az orosz olajra (később a gázra is). Ennek az a lényege, hogy a mai állás szerint a nyugati országok legfeljebb 65-70 dolláros hordónkénti áron hajlandók megvenni az orosz olajat. Mondván, ha ennél drágábban kínálnák, akkor adják el annak, akinek tudják!

Az oroszok éppenséggel el tudják adni az olajat például Kínának, vagy Indiának, jóllehet igen alacsony áron, nagyjából 30 dollárral a nemzetközi tőzsdei jegyzések alatt, tehát napjainkban durván 50 dollárért. Márpedig ez kevesebb, mint amennyit a Nyugat hajlandó fizetni, de a lényeg akkor is az, hogy bárkinek szállítanának az oroszok, túl sokat ne kereshessenek rajta. A Nyugat célja ugyanis, hogy gazdasági eszközökkel gyengítse az orosz hadigépezet háborús finanszírozási hátterét. Mindez persze csak hab a tortán a széleskörű, és tényleg gyilkos technológiai embargók fényében.

Akármilyen kacifántos nyilatkozatok hangzanak el a világ különböző szegleteiből, ez bizony – így együtt – nagyon fáj az oroszoknak. Válaszként Moszkva azzal fenyegetőzik, hogy ezentúl semennyi olajat nem fog eladni az ársapkát támogató országoknak. Ezért aztán Kína gyorsan jelezte, hogy ő bizony nem támogat ilyen lépést, ami teljesen logikus, hiszen olyan olcsón talán soha nem vásárolt még olajat, mint manapság az oroszoktól.

Az üzlet azonban nem nagyon tud felfutni, mert az orosz olaj zömmel tengeri úton kerül a vevőkhöz, márpedig az ársapkát elutasító országokba aligha jutnak el a tankerek a nyugati hajózási és biztosító cégek közbejötte nélkül. A kínai felfutásnak további korlátja, hogy egyszerűen nincs hova tenni a hirtelen bezúduló mennyiségű, számukra bagóért kapható orosz olajat. A Nyugat pedig úgy kalkulál, hogy a világ olajkereskedelmének 10 százalékát jelentő orosz szállítások csökkenése, esetleges elmaradása, kiesése simán pótolható.

Magyarország és a MOL viszont úgy rászokott az orosz olajra, hogy az már beteges függésnek tekinthető. Orbán borzalmas csapdába kerül, hiszen hiába tiltakozik az ársapka ellen (bezzeg mások kontójára idehaza élvezettel alkalmazza), ez még messze nem jelenti azt, hogy Putyin esetleg ne zárná el a Barátság kőolajvezetéket.

Ha ez utóbbi bekövetkezne, akkor számunkra marad az Adria-vezeték (és más kisebb, kiegészítő vonalak). Ebben az esetben kiviláglana, hogy a magyar kormány különutasságának, illetve a tengeri kikötők hiányának semmi köze nincs egymáshoz, hiszen hozzánk így is, úgy is csak csövön, avagy vasúton jöhet az olaj.

Szóval, lesz itt még haddelhadd bőséggel, de abban sajnos biztosak lehetünk, hogy a hazai “piaci” benzinár jó ideig még magasabb lesz, mint például Németországban.

bankski –