A Szolidaritás Mozgalom Vitézy Dávidot támogatja


A Szolidaritás Mozgalom hét kerületben indít polgármesterjelölteket valamint Budapesti listát is állít. A főpolgármesteri pozicióba pedig Vitézy Dávidot támogatja – írjak friss közleményükben.

Székely Sándor a Szolidaritás budapesti listavezetője elmondta, hogy végtelenűl büszke arra a csapatra, mely megmutatta az országnak, hogy közpénz-százmilliók nélkül is lehet érdemi kampányt folytatni, akár még a fővárosban is.

Székely elmondta, hogy a az utóbbi napok vitái, arról győzték meg a Szolidaritás mozgalom budapesti vezetőit, hogy szakmailag egyértelműen Vitézy Dávid az, aki a Szolidaritás Mozgalomhoz a legközelebb áll, hiszen ő is azt mondja, hogy a pártoknak ki kell vonolniuk az önkormányzatokból és a közlekedési kérdéseken túl is sok közös pont van a programok között.

Ebből egyértelművé vált számunkra, hogy a kampány végén, mi Vitézy Dávid mellé tesszük le a voksunkat. Kérjük a kerületekben és a fővárosi listán szavazzanak a Szolidaritás Mozgalom jelöltjeire a főpolgármester-jelöltek közül pedig tegyék az x -et Vitézy Dávidra.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Hazai

Magyarország kisebbsége választ

A Delphoi Vote Research (DVR) választások előtti közhangulat mérése
A Delphoi Vote Research, Magyarország legpontosabb és leghatékonyabb közvéleménykutató intézete az ISZOMM térítésmentes megbízása alapján a normandiai