Az iskolákat felügyelő KLIKK vezetői 100 millió forintos jutalmat kaptak év végén

iskola klebelsberg KLIKK

A Klebelsberg Központ 15 vezetője összesen 34 millió forintot kapott 2021 novemberben (ez fejenként közel bruttó 2,3 millió forintos elismerés), mellettük pedig 77 további dolgozó kapott motivációs elismerést 2021 végén – derült ki egy közérdekű adatigénylésből.

Összesen 92 főt jutalmaztak meg, összesen bruttó 96 894 500 forint értékben novemberben. Az adatokat egyébként csak hosszas huzavona után kapták meg, miután jogászokkal konzultálva július elején eljárást indítottak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál az adatok kiadását kérve.

Külön a tankerületektől is kértek választ, de egyedül a Dél-budai Tankerület küldött érdemi választ. „Az ő esetükben is tekintélyes összegek kerültek kiosztásra, noha a központtal összevetve nem rúghattak labdába. 41 fő kapott motivációs elismerést, összesen közel 20 millió forintos értékben. A 9 vezető átlagosan 727 ezer forintot vihetett haza” – írták.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak