Csendben zajlanak az időközi választások helyi kampányai. Ezek javarészt a Covid idején elhalasztott kiírások folytán álltak elő, zömmel lemondások, kisebb részt pedig sajnálatos halálesetek miatt. Néhány helyen azonban az addigi önkormányzati képviselő az Országgyűlésbe avanzsált, s ezért kell új önkormányzati képviselőt választani.

Ez utóbbi történik a budapesti XVI. kerületének egyik szegletében is, amelyet hivatalosan Kertvárosnak neveznek. Joggal, hiszen ez egy sík, családi házas övezet, meglehetősen nagy kertekkel. A kertvárosi miliőt csak ritkán színesíti egy-két kisebb lakótelep, viszont a mára annyira divatos lakóparkok még nem tudtak ide igazán betörni.

Jártuk a házakat az országgyűlési választások idején, hogy támogatókat szerezzünk az induláshoz. Ez most sincs másként, viszont a hangulat gyökeresen megváltozott.

Egy-egy ilyen akció (séta és csengetés, jobb esetben beszélgetés) megannyi szociológiai tanulmánynál is értékesebb. Találkozik jelen és múlt, sokszor igazán szembeötlő módon.

Talán a leginkább feltűnő, hogy a régebbi házak kerítései mennyire nyitottak, de még az ablakaik és az ajtóik is. A legújabb építések jellemzője viszont a két méternél is magasabb, tömött, zárt kerítés, kamerás kaputelefon, befelé fordított terasz és a kiírt nevek hiánya.

A nyitottabb világ még akkor is kedvesebb, ha éppen az illető esetleg elzárkózik az aláírástól. A régebbi házak lakói életkortól függetlenül szívesen elegyednek beszélgetésbe, érdeklődők, és a véleményüket is lelkesen elmondják. A fizikailag zártabb világ azonban lelkileg is zártabb. Gyakoriak a barátságtalan ki- és beszólások, ha a bentiek egyáltalán adnak valami életjelet magukról.

Érthető, hogy a közélet nem egyformán érdekli az embereket. A házakba való becsöngetés azonban a legkevésbé sem a jelöltek mániája, hanem a törvény egyszerűen alig hagy számukra más módszert az induláshoz szükséges támogatás megszerzéséhez. Döbbenetes azonban, hogy a spontán beszélgetésekre kapható polgárok zöme mennyire hasonlóan gondolkodik a politika és a politikusok világáról: egyik se jobb a másiknál, felveszik a hatalmas pénzeket, és fütyülnek a választópolgárra, nem sok értelme van a választásoknak, eddig se lett jobb, korábban pedig sok minden jobb volt. Hogy ez a ‘korábban’ mit takar, abban viszont óriásiak a különbségek. 1 és 50+ év között ingadozik.

Nem kizárt, hogy a napsütésnek is szerepe van az emberek hangulatában, de az egészen bizonyos, hogy a februári aláírásgyűjtés és a mostani összehasonlításában az eget és a földet kell említsük első helyen. Koratavasszal a “csak a Fidesz”, vagy a “csak az ellenzéki összefogás” volt a leggyakoribb mondat, esetleg ezt eltakarva annyi, hogy “köszönöm, már döntöttem”. Kisebb részt azonban szólt a “virágozzék száz virág” is, s ez adott egyáltalán lehetőséget a kispártoknak, hogy megjelenhessenek a szavazólapokon.

Most, tehát az összetákolt ellenzék hatalmas bukása és a negyedik fideszes kétharmad előállta után, mintha új időszámítás kezdődött volna. Akikkel sikerül szóba elegyedni, azok közül szinte minden harmadik ember a dolgok teljes természetességével az arcán adja a szignóját az ISZOMM és a Munkáspárt közös helyi jelöltjére, Horváth Márk Zsoltra.

Sokat látott politikusként is azt kell mondjam, nagyot fordult a világ.

Szanyi Tibor