Pedagógushiány miatt képzések szűnnek meg Balatonfüredi Szakképző Iskolában

képzés pedagógus
pedagogus

Veszprémbe járhatnak át a cukrásznak és szakácsnak tanuló balatonfüredi középiskolások, mert elfogynak a tanárok.

Megszűnik szeptembertől a Balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium cukrász és szakács képzése, mert nincs elég szaktanár az iskolában – írta meg a Telex, az intézményt fenntartó Pannonhalmi Főapátság pedig megerősítette a hírt.

A balatonfüredi iskola vezetése egy levélben arra hivatkozott: „országszerte jellemző az oktatóhiány”. Öt éve próbálják pótolni a nyugdíjba ment szakvezetőjüket, de idén áprilisban felmondott a helyette kijelölt szaktanár, „váratlan lépése lehetetlen helyzetbe hozta iskolánkat”.

Utána még egy tanár felmondott, majd megtudták, hogy két oktatójuk pályaelhagyóként állást keres, ezért döntöttek a két képzés megszüntetéséről.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak