Leállt a sírgondozás több budapesti temetőben

temető
Temető, MTI/Mohai Balázs)

Az Új Köztemetőben azt közölték a hozzátartozókkal, hogy próbálják családon belül megoldani a sírgondozást, mert tőlük ezt már nem lehet megrendelni. A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) közleménye szerint a szolgáltatás „technikai okok miatt” csak korlátozottan elérhető.

A helyzet oka az önkormányzati díjstopra vezethető vissza − közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. a Telex kérdésére. A díjstop intézménye azt jelenti, hogy a helyi önkormányzatok vagy az általuk fenntartott szervezetek, gazdasági társaságok a szolgáltatásaik eddigi díját nem emelhetik, és új díjat sem állapíthatnak meg.

A temető sírgondozást végző partnere a tavalyi év második felében jelezte, hogy élni kíván a szerződés adta felmondási jogával. A szerződéses jogviszony idén május 31-gyel megszűnik, így „a partnercég a szerződéssel érintett temetőkben már áthúzódó, folyamatos gondozást igénylő feladatokat nem tudott elvállalni” – írták a lapnak küldött válaszban.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkban és a Twitteren is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak