Beszéljünk a nettó ezer eurós minimálbérrről

bérek fizetés minimálbér Szanyi Tibor

Ahogy azt az ISZOMM politikusai már tavaly előre vetítették, a kormányoldali, illetve a hivatásos ellenzéki pártok hamar le fogják keverni a bérek kérdését a politikai napirendről. Sajnos, ez bekövetkezett.

Talán emlékezetes, még tavaly ősszel egy fura választási vita kerekedett a minimálbér témájában. Az ISZOMM azonban már jóval korábban, éspedig a nyilvánosság felé történt bejelentkezése pillanatában, 2020 márciusában a havi nettó 200.000 forintos nettó legkisebb fizetés mellett tört lándzsát, amit aztán egy év múlva 250.000 forintra emelt.

A hivatásos ellenzék pártjainak egy része nem tartotta fontosnak a minimálbér ügyét, mások egy szerényebb karbantartást szorgalmaztak, majd a DK-s Dobrev Klára bejelentette, hogy ő már tulajdonképpen el is intézte az európai minimálbért, ami hozzávetőleges megközelítésben az adott tagországokban számított átlagbér 60 százaléka kell legyen.

Az EU-ban sajnos semmi ilyesmi nem történt, bár a Dobrev által magának tulajdonított ‘matek’ valójában az európai szakszervezetek hovatovább két évtizedes követelése, amely időnkét fel-felcsúszik a forró témák közé. A DK-s szájkaratéhoz képest aztán az Orbán-kormány megtolta a licitet, s 2022-re rendeleti úton meghirdette a bruttó 200.000 forintos minimálbért. A tényszerűvé vált bruttó 200.000 és az ISZOMM által szorgalmazott nettó 250.000 forint között azonban óriási a különbség. A baloldali párt azért beszél nettó értékről, mert az adószabályozás bármikor módosulhat, ám a legfontosabb mégiscsak az, hogy a hónap végén mi kerül a munkások, a dolgozók zsebébe.

Ha hinni lehetne a kormányzati közléseknek, akkor a bruttó átlagkereset 2022 márciusában 546.000 forint lenne. Ennek 60 %-a 328.000 forint, tehát elvileg ennyi kéne legyen az európai minimálbér magyar bruttó változata, a tényszerű 200.000-hez képest. Az európai módszertannal elképzelt legkisebb bér hazai nettója eszerint most 218.000 forint lenne, ami az ISZOMM célszámától ‘mindössze’ 32.000 maradna el. Ezzel szemben a kővalóság, hogy 2022-ben a havi nettó minimálbér 133.000 forintot ér.

Az utóbbi hetek árrobbanásai fényében kijelenthető, hogy a havi nettó 133.000 forint gyakorlatilag semmire sem elég. Tegyük hozzá, hovatovább az ISZOMM-os 250.000 forint sem.

Ha a nyomor helyett inkább méltányos jóllétben gondolkodunk, akkor mi, az ISZOMM politikusai a magyar minimálbér nettó értékét 1.000 eurónak megfelelő forintban látjuk. Igen, egy belátható jövőn belül. Ez bizony majdnem háromszorosa a mai tényeknek. Sokan felszisszennek, hogy ezt nem bírná el a magyar gazdaság. Az ISZOMM a rámondás helyett inkább a szakmai, politikai viták felnyitását javasolja, hiszen az általa vázolt kívánatos cél felé tett minden erőteljesebb lépés részleges sikernek tekinthető.

A kormány és hivatásos ellenzéke akármennyire is betemette a minimálbér kérdését, a vágtató infláció fényében ezt vagy újranyitjuk, és találunk megoldásokat, vagy pedig hagyjuk, hogy a kormány kozmetikázzon mindaddig, amíg rá nem omlik a történelem.

Szanyi Tibor

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak