“Az 1889 július 14-én kezdődő II. Internacionálé alakuló közgyűlésén Clara Zetkin beszédében hirdette a nők jogát a munkához, az anyák és gyerekek védelmét és a nők széles körű részvételét az országos és nemzetközi eseményekben.” – mondja a Jeles Napok.

Történelmileg nézve a fent hivatkozott beszédet tekintjük a Nemzetközi Nőnap politikai előzményének. Az idők során igen sok minden rakódott március 8-a tartalmára, amely ma már lényegében szinte bármit ötvöz, ami a nőkkel kapcsolatos közéleti kérdésekhez kötődik.

2022-ben – tehát most – viszont olyan történik, ami pár hete még a rémálmainkban sem ötlött föl. Ukrajnából milliószámra menekülnek az emberek Európa nyugati szegletei felé. Szinte kizárólag nők és gyermekek.

Ha valamikor, akkor napjainkban metsző élességgel merül fel, vajon hogyan alakul a sorsuk? Még pontosabban a sorsunk. Az érkezők maradnak-e, s ha igen meddig, egyáltalán lesz-e kikhez hazatérniük? S addig mi lesz? Hogyan tudunk gondoskodni számukra lakhatásról, munkáról, iskolákról és még rengeteg minden másról? Milyen lelki állapotban vannak, s ez miként alakul a férfi családtagjaik átmenti, vagy ne adj’Isten végleges hiányában?

Több, mint feszítő kérdések.

Eddig azt gyakoroltuk, hogy pár banális mondat, némi virág, valamint több-kevesebb vidámság és mosoly közepette letudtuk ezt a napot, bár szerencsére a normál hétköznapokon azért mégis csak tettünk, teszünk előrelépéseket egy igazságosabb és méltányosabb társadalom felé. A hangulatunk ezúttal sajnos jóval laposabb lesz, s bizony – egyebek közt – a virágárak egekbe emelkedésével az ünneplés is szerényebbnek ígérkezik.

Megannyi békés nőnap után talán fontos kimondanunk, hogy a nők és a gyermekek sorsa nem magától alakul, hanem fokozott erőfeszítésekre van szükségünk a védelmük érdekében. Most éppen legfőképp arra, hogy fiainkat, férjeiket, apáinkat is megóvjuk a háború borzalmaitól.

Békét! Most!

Szanyi Tibor

Fotó: Twitter