Az immár klasszikus amerikai film története lélektanilag nem áll nagyon távol a Nemzetközi Öttusa Szövetség friss döntésétől, amely szerint az ötkarikás sport egyik próbáját, a lovaglást kilőtték a sorból.

Megértem a közvetlenül érintett sportolók és társaik hatalmas bánatát, ám egyben kérem őket, hogy ők pedig értsék meg sok mindenki más szempontjait!

Akik figyelték a legutóbbi olimpia idevágó eseményeit, bizonyosan emlékeznek Annika Schleu drámájára, amint a lova megmakacsolja magát, ő pedig edzője biztatására ostorozza, sarkantyúzza az állatot.

A sajtó persze felkapta ezt a jelenetet, s tényleg valami elképesztő szörnyeteget kreált ebből az aranyérem-esélyes hölgyből, aki egyébként szakértők szerint semmi különösebbet nem csinált, s tán még annyira sem bántotta a lovat, amennyire azt például akár sima edzéseken szokták.

Ejha, mondanám, szóval ebben a sportban ütik-vágják a lovakat.

Részint őszintén fel vagyok háborodva, részint pedig inkább a tudatom hasad, hiszen az ökölvívás, avagy az olimpiákon túl a wrestling és társai pont arról szólnak, hogy valakit véres péppé vernek. Mármint embert, de az állítólag rendben van, mert jó sok pénzt forgat.

Ehhez képest a Nemzetközi Öttusa Szövetség nullázó döntésének az indoklása a legkevésbé sem ezt a több száz millió nézőt felháborító (?) eseményt említi, hanem pont az ellenkezőjét: az öttusa lovaglási számaira hovatovább sehol a Földön a kutya sem kíváncsi, bár az említett erőszakos jelenet igen gyorsan gigantikus nézettségre tett szert a televíziókban és a videómegosztóknál.

Attól tartok, ha nincs erőszak, akkor figyelem sincs.

Ehhez képest egészen meglepő, hogy a magyar kormány nagyot akar szigorítani például az állatviadalokat tiltó jogszabályokon, immár az ilyesmiket (élőben) nézőket is büntetve. Sőt, a hosszabb ideje zajló madármérgezési hullámra válaszként akár 5 évet is kaphat az, aki állatpusztító céllal mérgeket helyez ki a szabadba.

Úgy az öttusa esetét, mint a hazai törvényhozás terveit – minden személyes egyetértésem dacára – leginkább alulméretezettnek tartom a kívánatos állapotokhoz képest.

Az elhangzó indoklások fényében egyszerűen nem értem, hogy maradhat érintetlenül akár a lóverseny, de leginkább a vadászat.

Ez utóbbi kapcsán jegyzem meg, hogy szerencsére a vadászatot mindenütt folyamatosan korlátozzák, sőt, egyre több országban egyszerűen vámzárlat van az elejtett állatok trófeáinak bevitelére. (Ennek egyik sajátos előzménye, hogy ma már szinte sehol nem lehet szőrméket hordani, akkorára nőtt a tiltakozás.)

Márpedig a vadászat alapesete arról szól, hogy a vadon élő gyanútlan állatokat becserkészik, rosszabb esetben menekülésre késztetik, s vagy még álltukban, avagy futásuk, reptük közben fegyverrel lemészárolják őket. Sportból. Élvezetből.

A vérengzések további mintaesetei a bikaviadalok, a bálnagyilkolások és hasonlók.

Természetesen értem a gőzös magyarázatokat hagyományokról, génvédelemről, az elszaporodás megfékezéséről, meg a fene tudja milyen dagályos szövegeket képesek még egyesek előadni. Ezeknek azonban ellentmondanak az állandó, vagy szezonális vadászati-halászati tilalmak, ugyanis ilyenkor az a mondás, hogy nem szabad bizonyos populációs szint alá vinni az öncélú gyilkolást, mert ugye akkor nem lesz mit lemészárolni.

Jó lenne minden szempontból helyre tenni az ide tartozó kérdéseket. Úgy gondolom, a legnagyobb támogatottsága a sportvadászat kivezetésének lenne, hiszen a mai modern ember gondolkodásába nem férhet bele a gyilkolás öröme és szépsége, még akkor sem, ha filmeken tömegesen fogyasztják az efféle tartalmat. Nekem a virtuális gyilkolászás is sok, a valós háborúsak pláne, de a szabadlevegős öröm-mészárlást abba kéne hagyni!

Nem vitatom ahogy a tenyésztett állatállományoknál szokásos, az állatorvosok dolga és joga, hogy különböző javaslatokat tegyenek az élet szabályozására. Igen, léteznek szükségszerűségek azon túl is, hogy enni kell. Ám nem sorolom ezek közé amikor igen jól szituált, mondhatni gazdag figurák a piszok drága felszereléseikkel kivonulnak az erdőfélékbe, és ott hatalmas összegek fejében élvezetből belelőnek a természet alkotásaiba.

Ennél már csak az undorítóbb, ha egyes kormányzati figurák, mint például Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes még sok milliárdnyi forintnyi közpénzt felemésztő parádét is rendeztet a beteg hajlamai ünneplésére.

Szanyi Tibor