Székely Sándor erkölcsi példamutatást vár el az országgyűlési képviselőktől

frakció ISZOMM országgyűlés Székely Sándor
MTI/Máthé Zoltán

Székely Sándor, az ISZOMM parlamenti képviselője levelet írt és küldött országgyűlési képviselőtársainak, hogy támogassák a frakció-alakítás szabályaira vonatkozó kezdeményezését.

Mint ismert, Székely határozati javaslatát az Igazságügyi bizottság fogja tárgyalni, melynek elnöke Vejkey Imre, aki az egyik említett társadalmi támogatottság nélküli párt, a KDNP frakcióvezető-helyettese.

Itt olvasható a sajtónak eljuttatott levél:

Tisztelt Képviselőtársam!

Mint arról bizonyára értesültél, az elmúlt napokban beadtam egy határozati javaslatot, amely kissé átalakítaná a frakcióalapítás feltételeit.

Arra teszek javaslatot, hogy azok a pártok, amelyek közösen indulnak a választáson, azok egy közös frakciót alapíthassanak.

Mint azt tudjátok, jelenleg is több olyan frakció van a parlamentben, amelyek mögötti párt társadalmi támogatottsága nem, vagy alig mérhető. Mint azt te is tudod, a frakcióval nagy hatalom, sok média, sok megszólalási lehetőség, sok információ és bizony sok pénz is jár. Elviekben azért, hogy annak a pártnak amelyiknek számottevő támogatottsága van, arányos lehetősége legyen megvalósítani a politikáját.

Mint azt már fent említettem, a magyar politika sajátosságai miatt ez nem feltétlenül igaz a ma működő parlamentre, és ha minden úgy alakul, ahogy az jelenleg tűnik, még kevésbé lesz igaz a 2022 -es országgyűlési választások után. A mai 1-2, társadalmi támogatottság nélküli szervezet helyett akár 4-5 olyan frakció is alakulhat, amely mögött csak alig mérhető, ám közvetlenül ki sem fejezett támogatottság van.

Javaslatom tehát minden magyar állampolgár jogait védi, de nem veti el a józan politikai alkuk lehetőségét sem. Aki jól tárgyal, jól érvényesíti az akaratát, az jusson be a Magyar Országgyűlésbe úgy, ahogy a választók elé állt, tehát szövetségi frakciója legyen!

Aki viszont önállóan indul, mint például az én pártom, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom, s ha eléri a parlamenti küszöböt, akkor önálló frakciója legyen! Ha pedig nem, akkor viselje büszkén a sorsát!

Kérlek, ha egyetértesz a javaslatommal, pártodon belül támogasd a javaslatomat! Kérlek, lobbizz azért, hogy a frakcióvezetők és a pártok elnökei belássák, javaslatom senki ellen nem szól, cserébe a magyar állampolgárok jogait védi. Kérlek, ez egyszer tekints el az anyagi érdekektől, és támogasd a javaslatomat még akkor is, ha ez esetleg a saját pártodat pénzügyileg hátrányosan érintheti. A politikai vitáink közepette nem feledkezhetünk meg arról, hogy erkölcsileg nekünk kell példát mutatnunk honfitársaink felé.

Fejezzük be hát az alakoskodást, fejezzük be a mutyizást a kamu frakciók üzemeltetésével! Nyissunk közösen új lapot az újkori magyar törvényhozásban! Legyen végre korrupciómentes a Magyar Országgyűlés!

Figyelmedet köszönöm!

Barátsággal:

Székely Sándor
független országgyűlési képviselő,
Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom
pártigazgató

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak