Tízből nyolc magyar nyugdíjas internetezik

internet nyugdíjas statisztika

 

A magyar nyugdíjasok kevés figyelmet fordítanak magukra, ezért igen rossz egészségügyi állapotban vannak európai kortársaikhoz képest – írja az Index.

Nem túl sportos a magyar nyugdíjas társadalom. A 65–74 éves korosztály mindössze 22,7% -a mondta, hogy hetente legalább 3 órát végez fizikai aktivitást.

Azt már tudjuk, hogy a hazai nyugdíjas korosztály viszonylag kevés energiát fordít egészségének megőrzésére. És azt is, hogy mivel töltik az idejüket. Úgy tűnik, nem csak a fiatalokat szippantotta be itthon az internet, ugyanis az Európai Unióban igencsak előkelő helyen áll néhány kategóriában a magyar 65+ korosztály.

Az Eurostat szerint itthon az idősebb generáció 69%-a használ közösségi médiát, például Facebookot. 68%-a használja az online telefonálást vagy videohívást, például Messenger, Viber. 81%-a olvas híreket az interneten. 47% -a hallgat online zenét, 84% -a keres információkat online.

Fotó: MTI

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak