Legalábbis aranyembernek akart mutatkozni Orbán és Matolcsy az elmúlt héten, amikor elmondták, hogy 63 tonnával nőtt Magyarország aranytartaléka, s immár 94,5 tonnányi sárga fém lapul az MNB trezorjaiban.

Hogy ez sok, vagy kevés, azt döntse el az, aki a jövőbe lát.

Az adatok között pásztázva az tényszerű, hogy hazánknak még soha nem volt ennyi aranya. Ezüstérmesnek mondhatjuk 1980-at, akkor ugyanis 85 tonnára rúgott a készlet. A kiugró adatok mellett azonban meg kell jegyezni, hogy korábban, a nyilasok által Nyugatra menekített (aztán az amerikaiak által lefoglalt, majd 1946-ban visszaszolgáltatott) MNB-arany kb. 30 tonnát nyomott, ám bő 40 év múltával, 1987-1992 között a kevéske 3 tonnára apadt. Ez a szint aztán egy negyedszázadon keresztül változatlan volt, majd az elmúlt évtized közepén indult növekedésnek, hogy mára annyi legyen, amennyi, illetve állítólag idehaza tárolva.

Szeretnék elébe menni azonban az olyan vélekedéseknek, hogy akinek a kormányzása idején sok volt az arany, az jó kormány volt, akinél pedig lecsökkent, az rossz kormány lenne. És az sem igaz, hogy bárki kótyavetyét rendezett volna, amikor eladott a készletből.

Egyszerűen arról van szó, hogy az arany éppúgy tartalékeszköz, mint a dollár, az euró, a svájci frank, illetve megannyi biztonságos értékpapír. Az a mindenkori vezetőség jó, vagy rossz döntésein múlik, hogy az arany-deviza-értékpapír háromszögben mikor mit favorizál. Legutóbb 2016-ban érte az a vád az MNB-t, hogy csapra verte az ország aranytartalékait, ami igaz is, meg nem is, ugyanis az egész készletet kétségtelenül egy határidős aranyüzletbe tolta, aminek a végén újra aranyhoz jutott. Hogy ezen nyert-e, vagy veszített, az diszkréten ‘üzleti titok’.

Az szintén tény, hogy a világ ismert aranykészleteinek közel fele az USA tulajdona, jóllehet ennél is több arany van náluk, lévén sok ország merő biztonsági megfontolásokból az amerikaiaknál helyezi el a tartalékait, amelyek ezáltal fizikai mozgás nélkül könnyebben cserélhetnek gazdát is. Nagy talány azonban Svájc esete, amelyik ország lakosságarányosan toronymagasan a legnagyobb arany-birtokos, de ezen felül náluk lapul – szó szerint – számolatlanul a nácik által lopott és odahordott, majd vélhetően zömében ott ‘bedöglött’ nemesfém.

Az pedig végképp tény, hogy a legnagyobb ‘aranyországok’ a már említett USA és Svájc mellett az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Oroszország, illetve Hollandia, bár Kína és India felzárkózóban van. A mostani mutatóival Magyarország a rangsor 36. helyét foglalja el.

Egy szó, mint száz, önmagában az aranytartaléknak semmi jelentősége nincs, hiszen a kérdések kérdése mindig az, hogy összességében mennyi egy adott ország pénzügyi tartalék-állománya. Mégis, azért a legerősebb országok az arany birtoklásában is élenjárók.

Orbán és Matolcsy most alighanem azt fundálhatta ki, hogy szerintük cudar idők jönnek a világgazdaságra, s válságos időszakokban egy tetemes aranytartalék piaci értéke masszívan meg tud nőni, ami kétségtelenül fontos tényező egy pénzügyi viharban.

Normál esetben, mondjuk átlátható közpénzügyi körülmények között egy pillanatig sem izgatna fel, ha a kormány aranyat, devizát, értékpapírokat vásárol, avagy elad, illetve ezek arányát kevergeti, amennyiben a tartalékok szintje elfogadható marad, vagy növekszik. Minthogy azonban esetünkben az ezer éves magyar történelem legnagyobb aranyvásárlási hullámáról van szó, ezért a magányos elemző végigpörget magában egy-két forgatókönyvet, ami ugyancsak eltérő lehet a szokványostól.

Nálam a legrosszabb változat az, hogy egy kormányváltást feltételezve, a kormánytól eredő és éltető források elapadása után pillanatokon belül kiszáradó NER-vagyonok előzetes aranyba foglalása zajlik. Más szavakkal szólva pl. a ma még szárnyaló Mászáros-papírok Orbán esetleges bukása után igen gyorsan a bóvli kategóriába kerülhetnek, amit például úgy lehet kivédeni, hogy az MNB mai értékükön ígér aranyat értük, amit akkor is megadni lesz kénytelen, ha a papír tényleges értéke egy használt A4-es ív ára alá zuhan.

Nos, nem csak a vak, de hamarosan valamennyien meglátjuk.

– bankski –