A gondozók is magukra maradtak a járványban

beteg ellátás gondozók nyugdíjas

A gondozók 83 százaléka sehonnan nem kapott tanácsot, mit kellene tennie a járvány alatt. Az ellátás nélkül maradó nyugdíjasokkal látszólag sokat foglalkozott a kormánypropaganda és a média, de szinte kizárólag a gondozásra szorulók oldaláról közelítve – írja a hvg.hu.

A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán oktató Patyán László tanulmánya szerint Európa-szerte nehezebb lett a családi gondozást végzők helyzete a COVID-19 járvány hatására. Az összegzésből egyértelműen kiderült, hogy Magyarország esetében is óriási tömegről, több százezer érintettről beszélünk. A Kelet-Európából nyugatra vándorolt gondozók százezrei az utazási korlátozások miatt tömegesen maradtak otthon, „elképesztő ellátási űrt hagyva maguk után”. Az intézményi idősellátás pedig Kelet-Közép Európában, így Magyarországon is nagyon kevés férőhelyet kínál.

Magyarországon 9 százalékkal csökkent az ellátórendszerek igénybevétele, miközben nőtt a családi gondozók elszigeteltsége, ennek következtében pedig a lelki terhelésük. A tanulmány egyébként arra is rámutat, hogy Magyarországon nem lett sem a politikai, sem a köznapi beszédben kiemelt kérdés a beteg, a többnyire idős családtagjukat gondozók helyzete. 

Fotó: MTI

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak