1945 május 8-án, közép-európai idő szerint 23:01 órakor lépett életbe a Második Világháborút lezáró német (feltétel nélküli) megadás. Ekkor Moszkvában már május 9-e volt.

Mindkét nap tehát a Győzelem Napja. Győzött a Szovjetunió és nyugati szövetségei, név szerint az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország. Hivatalosan senki más.

Hivatalosan Magyarország viszont a vesztesek oldalán találta magát, Hitler utolsó csatlósaként. Hatalmas szégyen. A szovjetek egy darabig megszállt országként kezelték hazánkat, amit a hatalmas hadisarc, illetve a kényszermunkára elhurcolt közel 200 ezer ember sorsa jellemzett. A megszállás később azonban geopolitikai okokból a felszabadulás nevet kapta, s annyi igazság mindenképpen van benne, hogy országunk egy borzalmas terror alól szabadult fel. A fasiszta, náci, nyilas terror alól.

Keveregnek a számok, amelyek végül is emberi tragédiákat takarnak. Egyenként. Az elesett katonák és az elhurcolt civilek hozzávetőlegesen háromszáz ezer fős magyar veszteséget jelentettek. Ez a háború közvetlen számlájára írandó. Pontos számok nincsenek, de az biztos, hogy ebben a léptékben talán lehetetlen is egyenként megállapítani, hogy kivel mi történt. Pedig az emlékezés megkövetelné.

Ennél viszont pontosabb adataink vannak arról, hogy 550 ezer magyar honfitársunkat a háborútól szinte függetlenül öltek meg a zsidó mibenlétük miatt. És nem csak úgy ‘általában’, hanem legtöbbjüket konkrétan németek gyilkolták meg. Bármiféle hadüzenet nélkül, németországi munkára hivatkozva, kényszerítve préselték őket a marhavagonokba. Akik ezt tették, semmiképp nem hihették, hogy a deportáltakra bármiféle emberi jövő várna, s nem is úgy viselkedtek, amikor puskatussal tuszkolták a szerencsétleneket a vasúti járművekbe, víz és élelem nélkül. Nagyon is tudhatták, hogy ezek az emberek örökre távoznak Magyarországról, s napokon belül az élők sorából.

Elég a képmutatásból!

550 ezer honfitársunkat a magyar hatóságok és a magyar karhatalom küldte a halálba. Hiába a történelemhamisítás ezernyi árnyalata, hiába a hamis hivatkozások, hiába a tagadás. Magyarok okozták magyarok pusztulását.

Németország 76 éve élen jár a szembenézéssel. Nem a nürnbergi per döbbentette rá őket, hogy mit tettek, mert az a per szinte csak karcolta a bűnösök hatalmas listáját. A németek saját maguk vallották be saját maguknak, hogy olyat tettek, amit soha senki le nem mos róluk. 76 év múltán is a német kancellár újólag világossá tette, megbocsáthatatlan a bűn, ami az egykori németek lelkén, ezáltal a németek történelmén szárad.

Magyarország ezzel még adós. Magyarország a mai napig is hazudik és hazudni próbál. Márpedig a magyar állam nagyon is bűnös, mert védelem helyett kiszolgáltatta polgárait a gyilkosok kezére. Magyarország csak részben használhatja a felszabadulás szót, mert lelkileg nem szabad. Magyarország lelkét a mai napig nyomja a bűntudat.

Amikor Kölcsey azt írta, hogy népünk megbűnhődte már a múltat, s jövendőt, akkor még lázálmában sem juthatott eszébe, hogy jön olyan jövő, amely olyan bűnökkel lesz teli, amilyet semmilyen korábbi bűnhődés sem igazol.

Nos, Honfitársaim, ne várjuk meg az utolsó szemtanú távozását e földi világból! Mondjuk ki, bár tudom, nehéz szívvel, remegő szájjal, kusza tekintettel, de essünk túl rajta!

A magyar lelkünk új bűnbocsánatot kér.

Szanyi Tibor, az IgenSzolidaritás miniszterelnök-jelöltje