Fleck Zoltán, Vörös Imre, Elek István, majd Sándor Zsuzsa külön-külön is érdekes hozzászólásai, illetve együttesen izgalmas vitái késztetnek néhány gyakorlatiasabb megfigyelés megfogalmazására.

Mentegetőzés helyett hadd rögzítsek annyit, hogy számomra az ‘alkotmányjogász’ fogalma meglehetősen elitista kifejezés, ugyanakkor korábbi (és pártom miniszterelnök-jelöltjeként akár jövendő) magyar törvényalkotóként részben, állampolgárként pedig teljesen illetékesnek vélem magam az alkotmányozás kérdéseiben.

A tárgyalt dilemma az, vajon egy esetleges vékony többség bázisán az új Országgyűlés felrúghatja-e a Fidesz által megalkotott alaptörvényi kereteket?

Szerintem morálisan nem, mert a mai helyzet kialakulásában az új hatalomra aspiráló ellenzék nagyon is társtettes. Politikailag viszont igen, bár ez esetben ugyanazt teszi, amit a Fidesz tett az elmúlt 12 évben.

A mai helyzet kialakulása a fülkeforradalomnak nevezett puccsal kezdődött. Kétségtelen, a választópolgárok 2010-ben alkotmányozásra is alkalmas országgyűlési többségről rendelkeztek, jóllehet nem szándékoltan, hiszen az Alkotmány sutba vágása nem szerepelt Orbánék választási ígéretei sorában. Igen ám, csakhogy az ellenzék nem élt a 2014-es ziccerrel, amikor is az EBESZ megfigyelői lényegében körülírták a választási csalás minden ismérvét, hanem belenyugodtak a másodszori fideszes kétharmadba, sőt, az új törvényhozás minden egyes tagja felesküdött a már életben lévő Alaptörvényre, amit később, 2018-ban immár zokszó nélkül megismételtek. Az ellenzéket tehát kétszeres eskü köti, azon felül, hogy az alaptörvényi kiegészítések java részét a Jobbik is megszavazta, illetve a többi párt sem ártatlan, például legutóbb a rendkívüli jogrend, azon kívül pedig az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény megszavazásával.

Esetleg mondhatni, hogy ha a fideszesek 2011-ben fütyültek a korábbi Alkotmányra tett esküjükre, akkor egy ellen-fülkeforradalmi hevületben a 2022-ben esedékes vékonyabb többség várományosai ugyanezt megtehetik az Alaptörvénnyel.

Egy szó mint száz, az alkotmányos helyzetek gyökeres átalakításához a legbiztosabb út a társadalmi konszenzus, ennek hiányában elég a kétharmad, s ha ez sincs meg, akkor pedig a liberális jogtudósok szerint a sima többség is megfelelő, feltéve hogy letagadják az addigi állapotok jogállami mivoltát. Megjegyzem, a történelem meglehetősen számos olyan esetet tart nyilván, amikor semmiféle parlamenti keret nem volt szükséges az alkotmányos változásokhoz, mindössze fegyverekre, és néhány forradalmárra, akik aztán kikiáltottak ezt-azt. Ha sikerült a műveletük, akkor később nemzeti hősökké minősültek, ha nem, akkor pedig hazaárulóvá, bár még ez is forgandó lehetett. Mikor hogy.

Mi várható?

Az ellenzék arról értekezik, hogy kis szerencsével egy szűk többség várományosa 2022-ben. Az már szerintem is utopisztikus, hogy egy hajszálnyi, vagy jobb esetben kisujjnyi többséggel az alkotmányozáshoz valamiféle társadalmi konszenzus alakítható ki, de talán érdemes megpróbálni. Mindazonáltal kacagásra késztet az ellenzék abbéli ál-naivitása, miszerint (amint azt állítják, és hát szerintem is) egy minden hájjal megkent, népnyúzó rablóbanda majd önszántából beleáll egy tiszta és fair választás lebonyolításába. Az pedig egyenesen aggaszt, hogy ha az ellenzék 2014-ben nem élt a politikai lehetőséggel, és nem kapaszkodott bele az EBESZ lesújtó választási jelentésébe, akkor most már egy ideje EBESZ nélkül mibe nyugodnának bele?

Megfigyeléseim legfontosabbja azonban kristálytisztán politikai. Ez pedig az, hogy végtelenül elhibázottnak vélem ennek a vitának a kinyitását, netán centrumba emelését. Ha az ellenzék azt ígéri, hogy közelebbről nem definiált részletekkel, de mindenképpen fel fogja forgatni a ‘status quo’-t, illetve a meglévő jogrendet, úgy nagyon is eltántoríthatja magától azokat a kevésbé elkötelezett fideszes szavazókat, akik átcsábítására oly annyira szüksége lenne a kormánytöbbséghez. Más szavakkal szólva, ha az ellenzéki pártok egy része a nép lelkében a megválaszolatlan kérdéseket gyarapítja, akkor egyenesen a nyerni akarásuk kérdőjelezhető meg.

Ennél sokkal tisztességesebbnek gondolom a pártom, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (alias ISZOMM) álláspontját, miszerint ma még nem tudunk többséget szerezni a szocializmus gondolatának, de annak képviseletét nagyon is vállaljuk.

Szanyi Tibor
Az ISZOMM miniszterelnök-jelöltje

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt